Hírek

2017.05.10. 17:19

Elhanyagolták, bántalmazták a gyerekeket Berhidán

BERHIDA, VESZPRÉM - Bíróság előtt kellett felelnie annak a párosnak, amely mostohán bánt a gyerekeivel, akiket a gyámhivatal nevelőszülőknél helyezett el.

Mátételki András

A férfit letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Az interneten ismerkedett meg 2014 januárjában a berhidai S. Lajos és a nyíregyházai D. Edit. Az asszony az előző házasságából származó három kis gyerekével a Várpalota melletti településre költözött egy rendkívül elhanyagolt házrészbe, ami csupán egy szobából állt, konyhájuk nem volt, a fürdőszobát pedig nem lehetett használni. Az illemhely az udvaron volt, ahol esetenként patkányok szaladgáltak. A gyerekeket az élettársak nem fürdették meg naponta, előfordult az is, hogy hétvégén nem kaptak ételt.

A 39 éves asszony az év február elején ismeretlen okból kislányával váratlanul Londonba utazott, így a két fiú gondozása S. Lajosra maradt, aki több alkalommal magukra hagyta éjszakára a kicsiket, s nem gondoskodott róluk minden tekintetben.

Amikor a többszörösen büntetett 26 éves vádlottat falopásért elvitték a rendőrök, a gyámügy döntése alapján a fiúkat nevelőszülőnél helyezték el. Amikor hetek múlva hazatért Angliából a büntetlen előéletű nő, egy másik férfihoz költözött, ahol nem volt villany a házban, petróleumlámpával vagy gyertyával világítottak, fatüzelésű kályhát használtak.

Gyakran megfordult náluk egy férfi, aki a kislány hátát vagy fenekét többször megsimogatta. Az anyja nem védte meg a gyermekét a molesztálótól, sőt, más okokból időnként megpofozta, megütötte. Mivel előfordult, hogy éjszakára magára hagyta a kislányt, s igazán nem törődött vele, tőle is elvették a gyereket.

A Veszprémi Törvényszéken zárult jogerősen az ügy, ahol háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt S. Lajost mint visszaesőt egy év tíz hónap börtönre ítélték, az asszony másfél éves büntetését pedig két évre felfüggesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!