Hírek

2017.05.30. 17:21

A legjobb eredményeket elérő diákokat díjazták a Vetési gimnáziumban

Veszprém – Tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő Veszprém megyei tanulókat díjaztak kedden a Vetési gimnáziumban.

Marton Attila

Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ a 2015-16-os tanévtől szervez tehetséggondozó és tanulmányi versenyeket Veszprém megyében. A mostani tanévben összesen 17 országos, valamint egy megyei megmérettetést bonyolítottak le. A versenyeken közel ötszáz tanuló vett részt a megyéből, a résztvevő iskolák negyede veszprémi, háromnegyede vidéki iskola volt, mondta köszöntőjében Galambos Zsuzsanna, az oktatási központ főosztályvezetője.

A Vetési Albert Gimnáziumban rendezett ünnepélyes díjátadón a megyei fordulókon dobogós helyezést elérő 160 tanuló vehetett át elismerést. Az első helyezettek ötezer, a második helyen végzők háromezer, míg a harmadik helyezettek kétezer forint értékű könyvvásárlási utalványt kaptak, míg a felkészítő pedagógusok emléklapot vehettek át.

Az általános és középiskolás diákoknak korosztályonként meghirdetett megmérettetést 2016 decembere és 2017. május között rendezték meg közel tíz iskolai tantárgyból, emellett helyesírási, könyvtárhasználati, nyelvhasználati, szépkiejtési és népdaléneklési versenyt is szerveztek.

Az ünnepségen Szalainé Tóth Tünde mesterpedagógus szaktanácsadó tartott előadást a tehetséggondozásról. A díjátadón közreműködött a Vetési Néptáncegyüttes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!