Hírek

2017.05.25. 11:52

Teljes az egyetértés a veszprémi EKF-pályázat beadásáról

Veszprém - Valamennyi képviselő támogatta azt az előterjesztést a közgyűlésen, hogy a város pályázatot nyújtson be az Európa kulturális fővárosa 2023 címre.

Marton Attila

A döntésről rendhagyó módon a frakciók és a pártok képviselői közös sajtótájékoztatón beszéltek. Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester köszönetet mondott az ellenzéki képviselőknek a  támogatásért. Hangsúlyozta a pályázat sikerének egyik alapja, hogy a legfontosabb kérdésekben konszenzus legyen, ezért a pályázat összeállításában is számít az ellenzéki képviselők javaslataira. Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról beszélt, az összefogás bizonyítja, Veszprém a politikai kultúra fővárosa.

Hartmann Ferenc (Demokraták Veszprémért) frakcióvezető felidézte, a város pályázatát 2004-ben is konszenzussal fogadták el a képviselők. Úgy vélte, a pályázatban hangsúlyosan kellene megjelennie a sportnak és annak, hogy Veszprém a királynék városa. Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) kiemelte,  a cím elnyerése esetén szervezett programsorozatnak hozzá kell járulnia a helyi identitás és magyar nemzettudat erősítéséhez.

Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc, Porga Gyula, Ovádi Péter és Forgóné Kelemen Judit Fotó: Marton Attila

Gerstmár Ferenc (LMP) szerint fontos, hogy a pályázatban megjelenjen a fenntarthatóság elve, valamint hogy a forrásokat átlátható módon költse el a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!