Hírek

2015.02.18. 14:54

Veszprém megyei éttermek a Torkos Csütörtökről

Vannak, akik évről évre csatlakoznak, mások nem látják értelmét. Megosztja a vendéglátóhelyeket a Torkos Csütörtök. Mindenesetre a vendégek imádnak féláron enni.

Prevics Éva

Idén már tízedik éve hódolhatunk a pénztárcakímélő torkoskodásnak. Kezdetben a program célja az volt, hogy a vendéglátóhelyek bemutatkozhassanak és azokat a vendégeket is becsalogassák az éttermekbe, akik egyébként nem járnak el. A program még mindig annyira népszerű, hogy érdemes jó előre asztalt foglalni a kiválasztott étteremben. A megyében is számos vendéglátóhely csatlakozott a népszerű programhoz. Ezek vállalják, hogy február 19-én egész nap féláron adják az ételeket és italokat.

Dobó Szabina az egyik veszprémi étterem felszolgálója elmondta, hogy a mostani alkalomra már csaknem két hete nem lehet helyet foglalni, annyira nagy az érdeklődés. Hozzátette: minden évben érkeznek törzsvendégek ezen a napon, és olyanok is betérnek, akik akkor fedezik fel az éttermet. Közülük pedig akad, aki visszajáró vendég lesz. Míg egy átlagos napon a pizzák és az olcsóbb ételek fogynak inkább, az akció alatt a drágább ételeket is kipróbálják az emberek.

Fotó: Balogh Ákos

Schönig Márton egy másik veszprémi étterem tulajdonosa azt mondta, hogy a hely népszerűsítése miatt csatlakoztak idén, szeretnének ugyanis a jövőben napi menüt kínálni a vendégeknek és azt remélik, hogy a Torkos Csütörtök hatékony reklám lehet számukra.

Horváth Csaba az egyik balatonfüredi étterem üzletvezetője elmondta, hogy idén nem csatlakoztak a programhoz ugyanis azt tapasztalta, hogy az elmúlt években olyan vendégek érkeztek az akció napján az étterembe, akiket sem előtte, sem pedig utána nem láttak. Tehát nem érezték a program reklámértékét, hiszen nem jöttek vissza később a vendégek. Az asztaltársaságok nagy része értelemszerűen ilyenkor szereti kipróbálni a magasabb árkategóriájú ételeket, melyeknek a beszerzési ára is magasabb, de ezeket is féláron kell adni. Emellett a vendéglátóhely által befizetett áfa nincs féláron, ráadásul a személyzet is gyakran túlórázott az adott napon. Mindennek pedig semmi hozadéka nem volt - teszi hozzá.

Egy másik népszerű balatonfüredi vendéglátóhely soha nem csatlakozott még a Torkos Csütörtökhöz. Varga János tulajdonos azt mondta: már az elején nem látta értelmét a kezdeményezésnek, hiszen az éttermek számára ez tisztán veszteség. A téli árak eleve nyomottabbak, ráadásul az ételeket még beszerzési áron is kell adni, és az ilyenkor előforduló telt ház miatt több munkatársat kell behívni, ez pedig mind veszteséget termel. Mindemellett azt azonban elismeri, hogy lehet reklámértéke az akciónak.

A kritikák ellenére a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint az eddigi években az éttermek 95 százaléka számolt be az évszakhoz képest kedvezőbb vendégforgalomról, illetve a kedvezmény dacára a felmérésben résztvevők majdnem 90 százalékánál kedvezőbben alakult a bevétel is ezen a napon, mint az akció nélkül alakult volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!