Hírek

2014.04.29. 17:15

Virsli, vurstli és felvonulás - Ajkán és Várpalotán élnek a hagyományok

Több évtizedes hagyomány, hogy „klasszikus” majálist tartanak a Várpalota határában fekvő Cseri-parkerdőben. Ajkán ugyancsak ápolják ezt a hagyományt, május elsejei felvonulással igyekeznek megőrizni a régi idők hangulatát.

Szabó Péter Dániel

Körhinta, céllövölde, kirakodóvásár, sör, virsli és kiváló hangulat. Mindez természetes környezetben Várpalotán, a 8-as főút mellett fekvő Cseri-parkerdőben, ahova minden év májusában ezrek zarándokolnak ki, s töltenek el együtt néhány órát.

Pillanatkép a tavalyi, Cseri-parkerdőben tartott városi majálisról (Fotó: Szabó Péter Dániel)

– Több évtizedes hagyomány ez Várpalotán, az itt élőknek természetes, hogy a parkerdőben tartjuk a majálist. A finom ételek és italok mellett vásározók kínálják portékáikat, színpadi programok is színesítik a műsort. Ugyan sztárvendéget is hívunk, de a fő hangsúly a helyi kulturális csoportokon van, akik nagy közönség előtt mutathatják, meg mit tanultak az elmúlt egy esztendőben. Bízunk a jó időben, hiszen a rendezvényt esőhelyszínen nem lehet megtartani – mondta el lapunknak Csővári Zsófia, a rendezvényt a város közüzemi cégével együtt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Ami az idei felhozatalt illeti, már reg-gel érdemes lesz kilátogatni a palotai majálisra, hiszen délelőtt fél tíztől indulnak a programok. Színpadra lép a Cserregő Néptáncegyüttes, a DSE Unió csapata, a Várpalotai Bányász Fúvószenekar, a Crystal Fitness SE táncosai, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió helyi csoportja, a Várpalotai Bányász SK kyoku-shin karate szakosztálya, a Flash Dance és a Dance Ac-tion tehetségei, az Aerofit aerobikcsoport, valamint a New World Tánciskola. A sztárvendég 15.30-tól LL Junior lesz, 17 órától pedig a Funthomas Band zenél majd.

Fontos tudni, hogy május 1-jén reggeltől egészen 19 óráig a Bakony Volán K jelzésű autóbuszai ingyenesen szállítják az embereket a városból, illetve Inota faluból és a Készenléti-lakótelepről a Cseri-parkerdőhöz. Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke az ajkai május elsejei ünnepségek fő szervezője. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az országban már nagyon kevés helyen kezdődik a nap felvonulással, de Ajkán még őrzik ezt a hagyományt, igyekeznek megőrizni a régi idők hangulatát.

Ajkán még a felvonulás hagyományát is őrzik, minden május elsején hosszú és színes a menet (Fotó: Györkös József)

– Ugyan a kilencvenes évek környékén volt egy-két esztendő, amikor kimaradt, de azóta folyamatosan megtartjuk minden évben. Szerencsére az időjárás többnyire kedvező, ha nem is a legjobb, kudarcba még nem fulladt a felvonulás. Amikor 2006-ban átvettem a szakszervezet vezetését, érdekesnek tartottam a hagyományt, ezért az elmúlt nyolc évben sem szakadt meg. Mint a városban működő legnagyobb szakszervezet, tudjuk, hogy az élre kell állnunk. A szervezésben mindig mellénk áll az erőmű és az önkormányzat, de mindig találunk más támogatókat is, jó a városban a fogadókészség. Talán sokan szép emlékeket őriznek az egykori felvonulásokról, akár tornadresszben vettek részt, akár öltönyben. A városközponttól a sportpályáig vonulunk, az út nagy részét egyszerre el is foglaljuk, hiszen míg a menet eleje már messzire jár, a vége még a kiindulási ponton várja az indulást. Mindig velünk tartanak a tűzoltók, a fúvósok, néptáncosok, és akik útközben végignézik a felvonulókat, azok is becsatlakoznak a sor végére. Évente közel kétezer héliumos léggömböt osztunk szét, a nagyszülők is sorban állnak érte, hogy mire az unoka felébred, örömet szerezhessenek neki. A sportpályán aztán gazdag kulturális műsor vár minden korosztályt, annak a szervezésében a művelődési központ segít. A műsornál a cél, hogy lehetőleg a helyi csoportok kapjanak lehetőséget a bemutatkozásra – mondta Pad Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!