Hírek

2015.01.13. 16:22

Vita az ultraliberális szabadságról

A Napló január 12-ei számában közölt Márfi Gyula veszprémi érsek gondolataiban elmerülve megkérdezném: mi az ultraliberális?

Eddig azt hittem, hogy valami vagy liberális, vagy illiberális. Azt is hittem, hogy egy demokratikus társadalom egyik alapja a liberális gondolkodás. Ennek pedig alapvető feltétele a tolerancia, amely nélkül szabadság sincs. Ide tartozik a kritika lehetősége. Ennek legélesebb és talán legeffektívebb formája az, amit a Charlie Hebdo szatirikus lap képvisel. Egy demokratikus társadalom ezt megengedheti magának, sőt, szüksége is van rá. Egy tekintélyelvű rendszer – legyen az társadalmi vagy vallási – fél tőle. A szabad, kritikus gondolkodáshoz tartozik, ezt bizonyítja az a két és fél millió ember, aki ott volt: feketék, fehérek, sárgák. Mohamedán, zsidó, hindu, keresztény hitűek. És a sok-sok hitetlen. Akik inkább egy demokratikus társadalomban hisznek, mert azt tekintik reális életük legélhetőbb társadalmi formájának. Amelyben szabadon választott képviselők a társadalom igényeire szabott, a közösség erkölcsi elvárásait figyelembe vevő törvényeket hozhatnak. Nem a különböző vallások által szabottakat.

Aki ezekben hisz, legyen a magánügye. Az is alapfeltétele egy liberális – nem ultraliberális – társadalomnak, hogy ezt tolerálja. Megemlíteném, hogy a katolikus egyház több pert is indított a Charlie Hebdo ellen, mind elvesztette. Tudjuk, Franciaországban, a felvilágosodás bölcsőjében, Voltaire hazájában az egyház szigorúan el van választva az államtól. Az egyházaknak is be kell tartaniuk a civil törvényeket, nem ők döntik el, hogy mi a „normális jog". Egy demokratikus társadalom tisztában van egy karikatúra jelentőségével, értékelhetőségével. Jót nevet rajta. Számos okot lehetne felsorolni, amiért a vallások képviselői is szereplői lehetnek egy-egy karikatúrának. Mohamed, Buddha, Jézus és a többi mind vér-hús emberek, történelmi személyiségek voltak. Semmi több. Hogy aztán az utókor mit magyaráz a tevékenységükbe, milyen érdekek mozgatják ezeket, ezt elfogadni, hinni a magyarázatokban, az demokráciában mindenkinek szintén a magánügye.

Megkérdezném Márfi érsek úrtól azt is, hogy mit ért „túladagolt szabadság" alatt? Eddig legalábbis azt hittem, hogy vagy szabadságban vagy elnyomásban élhetünk. Nincs kis szabadság vagy nagy szabadság, kis elnyomás vagy nagy elnyomás... Örülök azonban, hogy Márfi érsek úr szabad polgárnak érzi magát és a szabadságra esküszik. Igazi szabadság azonban csak addig van, ameddig egy Charlie Hebdónak is létjogosultságot biztosít egy társadalom.

A Charlie Hebdo meggyilkolt munkatársai pedig magukra vessenek?

Filotás Tivadar

Tihany

Úgyis feltehetnénk a kérdést, szabad-e sértő, másokat emberi méltóságukban megalázó véleményeket nyilvánosan hangoztatni, vagy aki ezt teszi, az pusztuljon el? Ha jól értettem, ezen két véglet ellen szólalt fel Márfi Gyula érsek úr a Napló január 12-ei számában. Fejtegetéseiben odáig megy, hogy „...a szeretetet és a szeretetből fakadó megbocsátást nem ismerő emberek számára nem marad más eszköz, mint a törvénytelen (és szerintem is erkölcstelen) önbíráskodás." Írásának befejező részében kijelenti, hogy „ő nem Charlie", azaz bizony nem áldozná fel életét a véleményéért, még akkor sem, ha tökéletesen meg lenne győződve igazáról.

Természetesen nem kívánom az érsek úr szavait kiforgatni, de semmiképpen nem adnék menlevelet az elvetemült gyilkosoknak („nem marad más megoldás" – dehogynem!), akik nem csak a civilizált és keresztény világgal kerültek szembe tettükkel, de azzal a mintegy másfél milliárdra tehető muzulmán hívővel is, akik közül számosan – vagy számtalanul – kifejezésre juttatták, hogy a terroristák nem az ő nevükben cselekedtek.

Tehát: a törvény szigora, vagy ha az nem működik, a gyilkosság? Azért ennél színesebb a világ.

Talán nem paradoxon Voltaire-t ide citálni (akit talán nyelvtudásánál fogva az érsek úr eredetiben is tanulmányozhatott), miszerint: „Ha a véleményedet mélységesen meg is vetem, életemet adnám azért, hogy elmondhasd" ...és nem elvenném a tiédet, ha elmondod – folytathatnánk. Ez nem egészen ugyanaz, mint amit az érsek úr állít, és én inkább Voltaire-rel értek egyet.

Lékó Sándor

Veszprém

Meggyőződésem, hogy a párizsi gyilkosságokat, az egész világot felbolygató terrorcselekményeket nem szabad leegyszerűsíteni a sajtószabadság kérdéskörére. Úgy érzem, furcsa csőlátás betegsége fenyeget sokfelé. Vajon szabad-e megtenni mindent, amit az ember megtenni képes? Vajon a szabadság a legfőbb érték?

Biztos vagyok benne, hogy a szabadság a legfontosabb emberi értékek közé tartozik. A szabadsághoz hozzátartozik a véleménynyilvánítás szabadsága is, aminek része a sajtószabadság. A legnagyobb érték azonban maga az élet. És mindenkinek meg kell tenni mindent azért, hogy emberibb legyen az élet. Nem általában, hanem konkrétan: itt és most, a közvetlen környezetemben.

A szabadságnak igenis vannak korlátai. Elborzadok, amikor azt olvasom, hogy a „legszentebb érték a sajtó szabadsága". A legszentebb érték az élet, amit semmiféle fegyverrel nem szabad lehetetlenné tenni vagy kioltani. Nem csak a kalasnyikov vagy a kézigránát tartozik abba a kategóriába, amit fegyvernek nevezhetünk. Fegyver a szó, az írás, a média is.

A szabadság szent, de nem végtelen. Az én szabadsága ott ér véget, ahol a másik ember szabadságát sértené.

Húsz–huszonöt évvel ezelőtt az oktatásügyben nagyon heves viták tanúja és résztvevője voltam, amikor a lelkiismereti és vallásszabadság kérdéseiről volt szó. Akkor tekintélyes és hatalommal rendelkező politikusok úgy vélték, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság lényegéhez tartozik, hogy senki sem kényszeríthető annak megvallására, hogy melyik vallási közösséghez tartozik. Meggyőződésem, hogy legalább ennyire lényeges, hogy valaki szabadon megvallhassa, mit tart az életében fontosnak. Furcsának tartom, hogy bárkit is zavarhatna, ha valaki a munkahelyén, az íróasztalánál kis keresztet visel a nyakában. Ezzel ő nem akarja másokra erőltetni a felfogását, de nem titkolja, hanem megvallja, hogy hová tartozik.

Sokat beszéltek, írtak, vitatkoztak a „másság" tiszteletéről. Mindenki „más". Mindenki külön személyiség, egyéniség. El kell fogadnom, hogy a másik „más", de ugyanúgy jogom van ahhoz, hogy mások elfogadják az én „ilyenségemet". A sajtó szabadsága véget ér ott, amikor azt, ami valakinek szent, a közvélemény előtt nevetség tárgyává tenné. Kiveszett ebből a világból az érzék – és ezzel együtt a tisztelet is – a „szent" iránt. Mert igenis létezik szent, ami nem hétköznapi, ami az embert kiemeli a halállal végződő emberi lét bezártságából.

A legnagyobb érték az élet. Az életet nem tiszteletben tartani gyalázat. Egy olyan világban, amelyben egyre több ember veszíti el a kapcsolatát a valós élettel, kimondhatatlanul nagy a felelőssége mindenkinek, aki rendelkezik a szólás- és gondolatközlés eszközeivel.

El kell ítélnünk a fegyveres megfélemlítés és gyilkolás mindenféle fajtáját. De ugyanígy nemet kell mondani a mások szabadságát elfogadni nem akaró szabadságelvűek terrorcselekményeire is, történjék az a kimondott vagy leírt szóval vagy a véleményformálás bármilyen eszközével.

Nem csak a sajtóban való véleménynyilvánítás szabadsága létezik: hitvallás, vallási meggyőződés kinyilvánításának is van szabadsága. És a vallási meggyőződésükért üldözötteknek – legyenek akár keresztények, akiket napjainkban a Közel-Keleten gyilkolnak, vagy akármilyen vallásúak, akiket bárhol a világon elpusztítanak vagy kigúnyolnak – legalább olyan mértékű szolidaritás jár ki, mint azoknak, akik terroristák áldozatai lettek azért, mert véleményüket sokak számára megkérdőjelezhető karikatúrákban fejezték ki.

Hadd jegyezzem meg: nem csodálkozom azon, hogy ha valaki az oroszlán bajuszát cibálja, az oroszlán fölfalja. Nem értek egyet azzal sem, hogy az oroszlán harap, de azzal sem, hogy a bajuszát rángatják. Ha tisztelem az oroszlán másságát, nagyon valószínű, hogy nem fog korlátozni az oroszlán a szabadságomban.

Korzenszky Richárd

Tihany


Kapcsolódó cikk:

Gondolatok a párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban


A vitát szerkesztőségünk lezártnak tekinti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!