Hírek

2012.04.14. 19:15

Zongor Gábor képeiből nyílt kiállítás a bakonyi városban

Zirc - Magányos éjszaki festő vagyok, így nem tudok dolgozni alkotótáborban és csoportos akciókban – vall magáról Zongor Gábor. A Bakony fővárosában 1999 és 2004 után szombaton ismét önálló tárlattal mutatkozott be.

Varga Domokos Péter

Az egyedi technikájú, élénk színekkel alkotó művésznek mindig volt civil állása is, évtizedekig dolgozott a megyeszékhelyen közigazgatásban, 1999-től a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára.

A Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Házban az intézmény vezetője, Benczikné Tóth Magdolna köszöntötte a megnyitóra összegyűlt szépszámú nézősereget, majd Nagy Judit fuvolázott, Nagy Tamás zongorázott, Csaba Lilla pedig Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét szavalta el. A tárlatot Szegvári Péter, a „jó barát” ajánlotta a látogatók figyelmébe. Elmondta, régi, még a jogi egyetemről származó barátság köti a művészhez. Számára az teszi izgalmassá Zongor Gábor képeit és a tárlatot is, hogy valahol kialakul a szabadság kis köreinek a védelme. Ezáltal aztán érinthetetlenné válik a világ hívságaival szemben. Neki személy szerint nagyon tetszenek a képek, szép volt, jó volt, ahogy csináltad Gábor – szólította meg a művészt. De ebből az alkalomból azok is jóvá válnak, akik közösen itt vannak, akiket megérintett a képek szelleme.

A kiállítás április 15 és május 15 között tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!