Iszkáz

2017.02.11. 13:40

Összetartóak a térség kistelepülései

Iszkáz - A kistelepülések ereje az összetartó közösség, a hagyományok ápolása és a kultúra, vallja Cseh József, Iszkáz polgármestere.

Tisler Anna

A Somló lábánál fekvő 320 lelkes község ápolja Nagy László költő szellemi hagyatékát, amely már a határon túlra is eljuttatta a hírüket. A település fejlődik, az önkormányzat sokat pályázik és saját erő is jut a beruházásokra. Most egy 50 millió forintos pályázaton dolgoznak, az egykori iskola épületét szeretnék közösségi térré átalakítani, valamint helyet kapna az épületben egy népfőiskolai terem, egy kézműves klubszoba és a nyugdíjasklub is. A saját erőt, 3 millió forintot már el is különítették.

Cseh József polgármester szerint a kistelepülések megtartó ereje és erőssége a közösség összetartó ereje és a kultúra Fotó: Tisler Anna

Csatlakoztak a szeretetfalu kezdeményezéshez, amelynek keretében többek között a zöldségtermesztésre tanítanák meg a lakosságot. A termesztésnek több haszna is van, a saját szükségletüket olcsóbban és egészségesebben tudnák a jelentkezők kielégíteni, a fölöslegből pedig jövedelemhez juthatnának. Az egészségmegőrzésre, gyógynövények megismerésére és termesztésére is ad lehetőséget a program.

A község játszótere Fotó: Tisler Anna

A konszolidációs alapból kapott 6,5 millió forintból a polgármesteri hivatal épületét újítják fel.

Sportpark létrehozására is pályáznak, a 200 méteres futókör mellett az erőnlétet javító gépeket terveznek.

A belterületi útjaikat rendszeresen javítják. Tüskevárral és Kisberzsennyel konzorciumban gépvásárlásra nyújtottak be pályázatot 20 millió forint értekben.

A művelődési ház színháztermében a tavaly, saját erőből vásárolt 100 darab széket rendezte Moldován Ildikó. A közfoglalkoztatottként dolgozó hölgy Ajkáról költözött kilenc éve a községbe. Nemrég leánya is odaköltözött hozzá a férjével. A fiatalok ugyanis nem akarják albérletre költeni jövedelmük egy részét, úgy gondolták, hogy jó helyük lesz a tágas szülői házban, és legalább az édesanya sem él egyedül.

Mergl Katalin a felújított könyvtárban Fotó: Tisler Anna

Ildikó a településen minden munkát elvállal, ezenkívül még tanul is. Kertára jár számítógépkezelői tanfolyamra, öt falubelijével együtt. Tandíjat nem kell fizetni, csak eljárni, odafigyelni és szorgalmasan gyakorolni.

- A gyerekek már az alapokra megtanítottak, de szerettem volna többet tudni - mondta Ildikó. - Közel járok már a nyugdíjkorhatárhoz, de a tudás, amit megszerzek, mindig értékes. A leg-utóbbi községi rendezvényen készült fotókat már én tettem fel a számítógépre. Örömmel töltött el, hogy meg tudom csinálni. Már várom a tavaszt, amikor felmelegszik az idő, és lehet a parkokba virágot ültetni. Sokkal szebb és vidámabb akkor minden, mint most, tél végén. Szeretek itthon dolgozni, kedvesek a munkatársaim, és jó érzés, hogy dolgozhatok a falumért. Megbecsülnek bennünket, az önkormányzattól köszönetet kapunk, a lakosság is értékeli a munkánkat. Vigyáznak a növényekre, nem szemetelnek. Nagy László emlékháza is sok vidéki érdeklődőt vonz. Nekünk sem mindegy, hogy milyen kép fog élni bennük Iszkázról.

A kistelepülések megtartó ereje és erőssége a közösség összetartó ereje és a kultúra, tette hozzá Cseh József. Sajnos, a falvak lakossága ebben a térségben is fogy. Iszkázon nemrég még csaknem ötszázan laktak, a leg-utóbbi adatok szerint 320 a lakosságszám. A térségben alig van 500 főnél népesebb falu. Az önkormányzatok megragadják a lehetőséget, hogy mindent biztosítsanak a lakóknak, hogy jól érezzék magukat. A települési önkormányzatok, civil szervezetek, hagyományőrző csoportok együttműködnek.

Moldován Ildikó pakolja a tavaly vásárolt székeket Fotó: Tisler Anna

- A Nagy László-emlékház, az alapítvány, a költő emlékének az ápolása, a rendezvények mind vonzzák a minőségi idegenforgalmat, viszik a település hírét - tette hozzá a polgármester. - A szavalóversenyre a megye területéről érkeznek diákok, a versmondó-találkozóra a határon túli magyarlakta vidékekről is érkeznek. Nagy László születése évfordulójára az emlékház kertjében kulturális műsort szerveznek. Az önkormányzat másfél millió forintért javíttatta meg a kerítést.

A könyvtár az Eötvös Károly megyei könyvtár segítségével újult meg. Új polcokat kaptak, új könyveket szereztek be, az állományt számítógépre vitték, a kölcsönzést és a tagokat is elektronikusan tartják nyilván. Vásároltak kivetítőt, projektort.

Megtalálták a községről sok évvel ezelőtt készült filmet, azt is hamarosan levetítik. Sokaknak örömet okoz, ha látják a korábbi felvételen a szereplésüket, a rendezvényeket. Az értékőr mozgalomban a fiatalok is készítettek filmet a falu értékeiről és megszólaltattak több idős embert, akik a fiatal koruk falusi szokásairól meséltek.

Cseh Józsefné könyvtárostól megtudtuk, hogy hetente háromszor tart nyitva. A legszorgalmasabb olvasók a diákok és a nyugdíjasok. A diákok leginkább az ismeretterjesztő könyveket keresik, amiket a tanulmányaikban is tudnak használni, a tinilányok szeretik a romantikus regényeket, de érdekli őket a történelem is. A nyugdíjasok inkább a szép-irodalmat vagy a történelmi regényeket keresik. Van internetezési lehetőség is.

A nyugdíjasklub tagjai is gyakran találkoznak. A gyerekeknek karácsonyra műsort tanított be a könyvtáros. A próbákat nem egyszerű megszervezni, ugyanis helyben nincs iskola, Kertán vagy Tüskeváron tanulnak. A közlekedés a távolabbi Tüskevárra is jó. Az önkormányzat oda is biztosítja az ingyenes buszbérletet, valamint aki nem jogosult ingyenes tankönyvre, annak az önkormányzat kifizeti. Minden gyerek kap beiskolázási támogatást, karácsony előtt minden 18 év alattit 10 ezer forinttal ajándékozott meg a település, a nyugdíjasok 15 ezer forintot kaptak. Támogatják a középiskolások Arany János tehetséggondozó programjában részt vevőket is, a főiskolásokat a Bursa Hungarica programban segítik.

A szomszédos Kiscsőszön élő örökös aranysarkantyús néptáncos, oktató, Kovács Norbert is segít a rendezvényeken, meghívja az iszkáziakat az ottani programokra. A térségben működő művészeti csoportok gyakran lépnek fel egymás rendezvényein, majd a barátságokat ápolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!