az országúton "ütköztek meg"

2018.10.17. 07:00

Családi viszály nyomán közúti veszélyhelyzet

Régi családi viszály miatt két testvér az országúton „ütközött meg”, amiért a vétkest felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s eltiltották három évre a vezetéstől.

MÁTÉTELKI ANDRÁS

Évek óta viszályban állt két berhidai testvér, E. Norbert és E. Szilárd. Két éve, amikor E. Norbert autójából megfenyegette testvérét – ujjával mutatta, hogy megöli –, Szilárd a várpalotai rendőrségre indult, hogy feljelentse. Nem jutott el a kapitányságig, mert útközben nem várt „támadások” érték. Mindez úgy kezdődött, hogy kölcsönösen bemutattak egymásnak, majd a vádlott, E. Norbert VW

Golfjával túl közel ment testvére Renault Twingójához, amit a sértett többszöri fékezéssel jelzett, mindhiába.

Amikor E. Szilárd a Renault személyautójával le akart húzódni az útpadkára, golfos testvére ráhúzta a kormányt: a két kocsi – miközben 42 kilométeres óránkénti sebességgel haladt – összeütközött. A Golf folyamatos lassulás mellett tolta maga előtt a másik autót, amelyet megfordított a menetiránnyal szembe, majd a vétlen autót nekilökte egy villanyoszlopnak.

A közúti rodeózás azonban még ekkor sem ért véget: a Golf nekitolta a közeli kerítésnek a Renault-t.

A két férfi kiszállt a volán mögül, majd a vádlott megpróbálta megütni testvérét, de az elhajolt a csapás elől. Csak azért nem verekedtek össze, mert az egyik utas közéjük lépett, és szétválasztotta őket. A Renault-ban 106 ezer forintos kár keletkezett, amit a károsult polgári peres úton kíván behajtani haragosán.

Egyebek között súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt E. Norbertet a Veszprémi Járásbíróság három évre felfüggesztett, egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, és három évre eltiltották a közúti járművezetéstől. A férfinak mindezek mellett meg kell fizetnie a 351 ezer forintos bűnügyi költséget.

A törvényszéken jogerőssé vált a döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!