kivette a pénzt és a telefont

2019.07.10. 18:00

Ellopta a pápai cukrászdában hagyott táskát

Lopás miatt indult nyomozás egy 19 éves pápai férfi ellen, a helyi rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

police.hu

Ahogy a rendőrségtől megtudtuk, július 7-én a délelőtti órákban egy helyi lakos megjelent a Pápai Rendőrkapitányságon, hogy átadjon egy női táskát, a benne lévő okmányokkal együtt. Azt mondta a rendőröknek, hogy a táskát az egyik belvárosi cukrászda épülete mellett találta.

A nyomozók értesítették a tulajdonosát, aki átvette az elhagyott táskát, azonban jelezte, hogy abból hiányzik több mint tízezer forintja, illetve a mobiltelefonja is.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, akit július 9-én előállítottak a Pápai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás megalapozott gyanúja miatt.

A 19 éves férfi elmondta, hogy ő vitte el a cukrászdából az ott felejtett táskát, majd kivette a benne lévő pénzt és mobiltelefont. A pénzt elköltötte, a telefont pedig egy hölgy ismerősének ajándékozta. Ezt követően megkérte egy gyanútlan ismerősét arra, hogy vigye be a rendőrségre a táskát, mintha ő találta volna.

A Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!