Nagypénteken történt a tragédia

2019.04.22. 13:20

Letartóztatták a halálos kimenetelű verekedés gyanúsítottját

A főügyészség indítványára letartóztatták a nagypénteken történt halálos kimenetelű verekedés gyanúsítottját, egy 31 éves férfit, halált okozó testi sértés miatt. Erről hozott végzést a bíróság húsvét hétfőn, derült ki Gulyás Ildikó tájékoztatójából. A Veszprém megyei főügyészségi szóvivő hozzátette, a nyomozási bíró végzésében megállapította, a letartóztatásra a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés megakadályozása miatt van szükség.  

Kovács Erika

Vezetőszáron hozták a gyanúsítottat a bíróságra húsvéthétfőn.

Fotó: Kovács Erika

Brodmann Péter, a gyanúsított védője a végzés után érdeklődésünkre közölte, harminc napra rendelte el a bíróság védence letartóztatását, aki nincs jó állapotban, először került rácsok mögé. Az ügyvéd elmondta, kötekedett védencével és másokkal is a férfi, aki később meghalt, és védencének csúnya szavakat is mondott. A férfi ettől indulatos lett, és adott egy pofont, mire a másik visszaütött, erre kapott egy újabb pofont, amitől elesett, és beütötte a fejét.

-Védencem elment, mert mondták neki, hogy ezt tegye, majd ők intézkednek. Egy másik helyen érték utol telefonon a rendőrök, akiket kérésükre megvárt. Nagyon bántja, ami történt, vállalja a felelősséget. A halált okozó testi sértésért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés járhat, fogalmazott az ügyvéd.

Brodmann Péter, a gyanúsított védője. Fotó: Kovács Erika

Vanessza, a férfi párja felidézte, éjszaka mentek hozzájuk a rendőrök, a párját keresték, akit az ő telefonjáról felhívtak. A nő azonnal ment a rendőrségre, ahol megtudta, mi történt. Szerinte ok nélkül nem történt volna a verekedés, főleg nem egy jóval vékonyabbal, párja a rendőröktől tudta meg, hogy meghalt a másik férfi. A nő párja egy tavalyi ügy miatt felfüggesztett szabadságvesztését töltötte. Akkor pofont adott valakinek, mert a nőt egy másik férfi zaklatta. Két gyermekük van, egy 2,5 éves kislány és egy tíz hónapos kisfiú, aki beteg, lélegeztetőgépre van szüksége. A kislány keresi az apját, nagyon megviselte az eset az egész családot.

Az előzményekről megírtuk: meghalt egy 47 éves férfi, amikor egy másik, 31 éves illető megverte nagypénteken, késő este, egy veszprémi szórakozóhelyen, közölte Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens. A sörözőben rendes, jószívű embernek ismerték az elhunytat, akinek a testvére és édesanyja reggel értesült a tragédiáról.

Vezetőszáron hozták a gyanúsítottat a bíróságra húsvéthétfőn. Fotó: Kovács Erika

Az előzményekről a rendőrségi sajtós elmondta, a két férfi vitázott, majd verekedett, miközben egyikük elesett, és úgy megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrök a 31 éves férfit elfogták, majd előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra (VMRFK), ahol őrizetbe vették. Ellene halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az illető beismerte tettét. A VMRFK-on kezdeményezték letartóztatását.

Korábban itt írtunk az esetről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!