megszívta

2018.11.07. 07:00

Marihuánával érkezett nyaralni Pálkövére egy német férfi

Kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 21 éves német férfival szemben, aki magyarországi üdüléséhez kábítószert hozott magával Németországból.

Kovács Erika

Fotó: police.hu

A vádirat szerint a férfi idén májusban rokonaival jött hazánkba az egyik pálkövei nyaralóba, ahová magával vitt mintegy 3,5 gramm marihuánát, amit otthon, Karlsruhéban vásárolt. Érkezésük után a rendőrök a nyaralóban házkutatást tartottak, és a férfi szobájában megtalálták a kábítószert. A férfi gyanúsítotti kihallgatása után távozott az országból, miután az ügyészség pénzbiztosíték letétbe helyezését engedélyezte.

Az ügyészség vádiratában vele szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzést és pénzbüntetést indítványozott. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a büntetővégzés jogerőre emelkedésekor a vádlott által megfizetett biztosíték az államra száll, amit a kiszabott pénzbüntetés, illetve az eljárásnál felvetődött bűnügyi költség végrehajtására kell fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!