valószínűleg megszökne

2018.11.22. 09:24

Sólyi gyermekgyilkosság: börtönben marad a gyanúsított

Meghosszabbította három hónappal a bíróság a sólyi emberölés fiatalkorú gyanúsítottjának letartóztatását a Veszprém Megyei Főügyészség indítványára, tudtuk meg a főügyészségtől.

Kovács Erika

Képünk illusztráció.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

Az eddigi adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. május 18-án este, Sóly határában megölte a nyolcéves gyermeket, akit ismert.

A bíróság a letartóztatás meghosszabbítása kapcsán ülésezett, végzésében az ügyészi indítványnak helyt adott. A határozat szerint továbbra is megalapozottan feltehető, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülésekor a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, illetve veszélyeztetné a bizonyítást, melynek megakadályozására csak a letartóztatás alkalmas.

Az ügyben korábban megírtuk, a nyolcéves sólyi kislány, Adrienn 2018. május 18-án, délután tűnt el rollerezés közben, majd néhány órával később találták meg holtan. A feltételezett elkövetőt nemsokára elfogták. A 16 éves hajmáskéri F. F. beismerte tettét.

Korábbi írásaink a témában:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!