bALESET

2017.11.14. 12:42

Vádat emeltek a sofőr ellen – Súlyosan megsérült az utasa

A balatonfüredi rendőrök egy közlekedési baleset miatt indult eljárásban vádemelést javasoltak, közölte Orosz Katalin megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Kovács Erika

A nyomozás adatai szerint egy 55 éves budapesti férfi 2017. szeptember 16-án 19 óra körül közlekedett személygépkocsijával Veszprém Irányából Csopak felé a 73-as számú főút 4-5 kilométerszelvény közötti szakaszon. Haladásakor egy balra ívelő útkanyarulatban – mivel nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt – gépjárművével megcsúszott a nedves úton, majd a szemközti forgalmi sávba sodródva megpördült és az útpadkának ütközve állt meg. A baleset következtében a jármű utasa súlyos sérülést szenvedett. A férfi ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

-Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy esős időben jelentősen csökken a látótávolság, csúszóssá válnak az utak, ezért a sebesség időjárási viszonyokhoz igazodó megválasztása a biztonságos megállás egyik alapfeltétele. Kérjük ezért a gépjárművezetőket, hogy közlekedésük során minden esetben legyen figyelemmel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyokra és az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét! – hangsúlyozta Orosz Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!