fennáll a szökés veszélye

2019.01.30. 14:00

Várpalotai kettős gyilkosság: letartóztatásban marad a gyanúsított

Indítványozta a Veszprém Megyei Főügyészség a férfi letartóztatásának ismételt meghosszabbítását, aki 2018. szeptember végén, a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben anya és gyermeke életét kioltotta. A Veszprémi Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedést további két hónappal meghosszabbította, közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Kovács Erika

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz. Az eddigi adatok alapján az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. szeptember 27-én délután a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyen felkereste a nőt, akit fojtogatni kezdett, a nő emiatt elhunyt. Ezután a férfi a nő kétéves kisfiát oly módon bántalmazta, hogy a gyermek szintén életét vesztette.

Mécsest gyújt Nagy Tamás tavaly szeptemberben szomszédja házánál, ahol a borzalmas tragédia történt Fotó: Kovács Erika/Napló

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve szabadlábra kerülésekor veszélyeztetné a bizonyítást.

Az ügy kapcsán egyebek mellett megírtuk, egy 22 éves nő és kétéves gyermeke halt meg Várpalota Baglyas-szőlőhegyen.

A kettős gyilkosság helyszínén Nagy Tamás a szomszédok képviseletében mécsesgyújtást szervezett. Az emberek elmondták, a nő nagyon jó anya volt, csomagolni ment a házba, amikor a férfi felkereste. A nő ugyanis párjával együtt annak szüleihez költözött volna Mocsára, Komárom-Esztergom megyébe.

Írtunk arról is, hogy a gyanúsított, a negyvenéves berhidai B. Zs. korábban beismerő vallomást tett. Ügyvédje, Polgár Péter érdeklődésünkre legutóbb elmondta, hogy védencétől kapott egy terjedelmes írásos anyagot, amelyben B. Zs. azt közölte, nem ő követte el a kettős gyilkosságot, amivel gyanúsítják. Erre – ahogy védence fogalmazott, a pszichológussal való rendszeres találkozáskor jött rá, amikor előjöttek az emlékei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában