Kert

2016.10.10. 20:40

Illatos láprétek lakója a kisfészkű aszat

Apácatorna - A lápokban járva a levegőben mentaillat terjeng, ha hazatérünk, még a bakancsunk talpán is, valamint a kocsiba szállva is érezhető. Legyen az mocsárrét vagy szivárgó vizes láprétfolt.

Olvasó

Jó pár éve, hogy elvittek az első lápra - azóta lápfüggő lettem. Mutattak sok érdekességet, és amit a legjobban megszerettem benne, az nem más, mint az illat. Szépek tavasszal, orchideákkal, és talán a legszebbek ősszel, mikor a kornistárnics kékre festi őket. Szeretek a Német-tó környékén kirándulgatni, Csabrendek határában.

A benádasodott tó körül szép kékperjés lápok fekszenek. A tó egy rejtett zugában fordul elő a kisfészkű aszat. Egy Natura 2000-es jelölőfaj. Felénk, a Dunántúlon inkább a Balaton partján találkozhatunk vele, ott is a jobb állapotú, érintetlen partszakaszokon. Hazánkban nagy állománya él. A Pannon-medence bennszülött növénye. Mocsár- és lápréteken, magassásosokban, mocsári kórósokban, mocsárrétekkel szomszédos ritkás nádasok szegélyében él. Enyhén szikes, nedves, időszakosan víz borította kaszálóréteken, mocsarakban, árkokban, csatornák oldalában találkozhatunk vele.

Az útszéli bogáncsra hasonlít leginkább a kisfészkű aszat
Fotó: ifj. Vasuta Gábor

A rokon bogáncsnemzetségből némileg az útszéli bogáncs hasonlít rá, de ennek a fajnak az élőhelye más, és a fészkei nagyobbak.

A mocsári aszat mocsaras élőhelyeken fordul elő, melynek fészkei szintén nagyobbak, ragadós tapintásúak és virágai sötétebb színűek. Egy fontos bélyeg, hogy a mocsári aszat fészekpikkelyeinek csúcsi részén kis hólyagszerű dudor található, ami a kisfészkű aszatnál hiányzik. Virágzási ideje hosszan elnyúló, akár októberben is virágozhat.

Természetvédelmi értéke ötezer forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!