2007.07.05. 02:27
Bronzérmes Alsóörsiek
Alsóörs (viri) - Az Alsóörs SE NB II-es női kézilabdázói teljesítették a vezetőség által meghatározott célkitűzést: bronzérmesként zárták a 2006/07. évi idényt.
Az idény kezdete előtt visszaigazolt a csapathoz Gabnai Melinda, akinek játéka komoly erősítést jelentett a gárdának. Az őszi 11 forduló után a Balaton-partiak összesen 18 pontot gyűjtöttek, s ezzel a táblázat második helyét foglalták el.
A tavasszal Gabnai Melinda ismét elhagyta az együttest, a kitűnő kézilabdás Siófokra igazolt. Ráadásul megsérült Sörös Katalin is. Kettejük hiánya érződött a társa- ságon, néha-néha elbizonytalanodott a csapat. Végül 34 ponttal, az első helyezett Tapolcától két ponttal lemaradva a bronzérmet érdemelte ki a gárda.
Ferenczy Gábor igen elégedetten nyilatkozott valamennyi pályára lépő játékosról: - Kapusaink jó teljesítménye meghatározó volt valamennyi bajnoki találkozón. Bognárné Fejes Zsuzsanna, Hamberger Henny végig összeszedetten védett. A harmadik kapusunk, Juhász Tímea betegség miatt kevesebb játéklehetőséghez jutott. A mezőnyjátékosok közül Peresztegi Csilla ugyancsak hosszan hiányzott, hasonló okokból, mint Juhász Tímea, így sajnos rá sem tudtam mindig számítani.
A tréner szerint védekezésben Osváth Tímea, Vajcs Szilvia, Papp Ildikó és Sabján Ottília szinte minden meccsen kiemelkedő produkcióval rukkolt elő. Támadásban pedig elsősorban Horváth Gabriella érdemel dicséretet, aki 121 góllal házi gólkirály lett. Rajta kívül Sörös Katalin, Papp Ildikó, Sabján Ottília, valamint az ifista Velky Viktória kézilabdázott rendre eredményesen. Az edző természetesen a cserejátékosokat sem hagyta ki, akikről azt mondta, jó formát hoztak: Górecka Katarzyna, Scheff Adrienn, Peresztegi Csilla, Ferenczy Réka, Bognár Kata a kispadról beállva is hozzá tudtak tenni a játékhoz. A bajnokság végére tért vissza és hasznos tagja lett a csapatnak Nagy Csilla, illetve Brecska Bernadett.
- Az utánpótlás közül, az ifjúsági csapatból játékengedéllyel rendelkezők is meghálálták a bizalmat, Baki Kittit, Csizmadia Nikolettet, Karáth Annamáriát és Vajcs Esztert szeretném megemlíteni.