Kézilabda

2012.11.07. 07:38

Utánpótlás: a veszprémi klubnál nagyon kinyílt az olló

Veszprém - Jellemző kép: edzésük után fiatal kézilabdázók "stírölik" nagy szemekkel az első csapat játékosainak szuper autóit a Veszprém Aréna parkolójában. Legszívesebben bepattannának a volán mögé egy körre, majdnem annyira szívesen, mint amennyire pályára lépnének a nagyok között. A kettő persze összefügg.

Horváth Gábor

 Az ifjak ugyanolyan messze vannak az első csapatbeli tagságtól, mint attól, hogy többmilliós autót vezessenek.

Ezen változtatnának most a klubnál, pontosabban az új szerkezetben működő utánpótlásképzés egyik fő célkitűzése az, hogy olyan játékosokat neveljen ki, akik beépülhetnek a legmagasabb nemzetközi szinten jegyzett együttesbe.

A két világ között Csoknyai István és Éles József remek összekötő kapocs, a korábbi világklasszis páros ifjabb Kiss Szilárddal kiegészülve felel szakmailag az MKB Veszprém KC utánpótlásáért.

- A felnőttek után nem volt furcsa fiataloknak edzést vezényelni? - kérdeztük Csoknyai Istvánt, aki Mocsai Lajos távozásával a felnőttcsapat edzői pozícióját váltotta nyáron a juniorok kispadjára.
 
- Dehogynem - válaszolt őszintén a korábbi kiválóság, aki 15 évig szolgálta játékosként a veszprémi kézilabdát, majdnem ugyanennyi ideig a válogatottat, trénerként volt szövetségi kapitány, az MKB-nál pedig Mocsai Lajos segítője -, az első gyakorlások megtartása után szörnyű napjaim voltak. Hiába terveztem meg pontosan az edzéseket, valamiért nem sikerültek. Vívódtam, aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a fiatalokban, hanem bennem van a hiba. Harminc évig a világ élvonalában tevékenykedtem, amitől természetesen a 17-18 éves fiatalok még messze vannak. Máshogy kell velük bánni.

- Jól belejött, hiszen vezetik a junior-bajnoki tabellát.
 
- Így van. Ügyes a társaság, én pedig bevallom, élvezem a feladatokat, szabad kezet kaptam. Meg vagyok elégedve az eddigi munkával, persze sok mindenen kell még javítani, ami nem egyszerű. Ezek a játékosok óriási terhelésnek vannak kitéve, hetente három-négy mérkőzést is játszanak. A bajnoki találkozók mellett ott van a kupa, az NB I/B-s felnőtt pontvadászat és az utánpótlás válogatottak. Ez nem túl ideális, hiszen alig van idő edzést tartani.

- A veszprémi kézilabda utánpótlás-neveléssel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdés: mikor lesz képes ismét egy helyi fiatal beverekedni magát a legjobbak közé?
 
- Mindenki tisztában van vele, hogy Veszprémben ezen a téren az elmúlt időszakban nagyon kinyílt az olló, nehéz küldetés feljutni az első csapathoz. A mi hármas koncepciónk egyik eleme épp az, hogy szeretnénk Gulyás Péter vagy Putics Barna szintű játékosokat kinevelni. A másik kettő a megfelelő szintű versenyeztetés és magas színvonalú szakmai munka biztosítása. Ezek mellett a kiválasztásnak is fontos és komoly szerepe van.
 
- A veszprémi teendői mellett ön a serdülőválogatott szövetségi kapitányi feladatait is ellátja.
 
- Igen, ez az 1996-os korosztály, amely jelenleg az MKB mellett a Pick Szeged és a Tatabánya fiataljaira épül. Ha minden jól megy, hamarosan a hazai közönség előtt is bemutatkozhat a csapat, a tervek szerint decemberben a horvátok korosztályos együttesével mérhetjük össze tudásunkat a Veszprém Arénában.

- Visszatérve a felnőttekre, mi a véleménye a Veszprém átalakult együtteséről.
 
- Nekem nagyon tetszik ez a spanyol stílus, amelyet Carlos Ortega hozott a csapat játékába. A fiatalokkal is sokat tanulmányozzuk az új alakulatot, próbálunk játékelemeket átvenni. Úgy gondolom, sokat erősödött az alakulat, és még mindig nem mutatott meg mindent a tudásából. Rapszodikus a teljesítmény, ami érthető, még az út elején vagyunk. A legfontosabb az, hogy tavasszal legyünk jók.

 

 

 


Remek eredményt értek el a fiatalok


Első igazi megmérettetésén egyből remek eredményt ért el a magyar serdülő kézilabda-válogatott. A Csoknyai István irányította együttes előző hétvégén Párizsban szerepelt egy rangos felkészülési tornán, amelyen a házigazdák mellett Norvégia és Izland korosztályos legjobbjaival találkozott. A fiatalok a norvégokat és az izlandiakat is legyőzték, csak a házigazdák ellen maradtak alul, s így a második helyen végeztek. A magyaroknál a veszprémi Ligetvári Patrik nyújtotta
a legjobb teljesítményt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!