Kézilabda

2015.06.24. 17:56

Férfi kézilabda BL - Második kalapban a Veszprém, ötödikben a Szeged

Az előző idényben döntős MKB-MVM Veszprém a második, a MOL-Pick Szeged pedig az ötödik kalapba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája péntek esti sorsolása előtt.

Az biztos, hogy a két magyar csapat a csoportkörben elkerüli egymást, és az is, hogy a veszprémiek találkozni fognak a lengyel Wisla Plockkal, a Tisza-partiak pedig - akár csak az előző kiírásban - a magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev lengyel együttesével, a Kielcével.

A csoportkörben lesz három német gárda is, a THW Kiel, a Rhein-Neckar Löwen és a 2014-es bajnok Flensburg-Handewitt, közülük az előbbi kettő nem kerülhet össze.

A Veszprém és a Szeged is az úgynevezett erősebb ágon (A, illetve B csoport) érdekelt. Innen a csoportelsők egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyezettek a nyolcaddöntőben folytatják, akárcsak a gyengébbik ág legjobbjai.

A csoportküzdelmek szeptember 16-án rajtolnak és 2016. március 6-ig tartanak. A nyolcaddöntők márciusban, a negyeddöntők áprilisban lesznek. A hagyományos kölni négyes döntő május 28-án és 29-én lesz.

A kiemelési kalapok:
erősebbik ág (A és B csoport):
1. kalap: Barcelona (spanyol), THW Kiel (német)
2. kalap: MKB-MVM VESZPRÉM, Kielce (lengyel)
3. kalap: Vardar Szkopje (macedón), PSG (francia)
4. kalap: KIF Kolding (dán), Celje (szlovén)
5. kalap: MOL-PICK SZEGED, Wisla Plock (lengyel)
6. kalap: HC Zagreb (horvát), Rhein-Neckar Löwen (német)
7. kalap: IFK Kristianstad (svéd), Besiktas (török)
8. kalap: Montpellier (francia), Flensburg-Handewitt (német)

gyengébbik ág (C és D csoport):
1. kalap: La Rioja (spanyol), Metalurg Szkopje (macedón)
2. kalap: Meskov Breszt (fehérorosz), Skjern (dán)
3. kalap: Csehovszkije Medvegyi (orosz), Motor Zaporizzsja (ukrán)
4. kalap: Porto (portugál), Schaffhausen (svájci)
5. kalap: Baia Mare (román), Vojvodina Novi Sad (szerb)
6. kalap: Tatran Presov (szlovák), a selejtező győztese

selejtező:
HC Hard (osztrák), RK Borac (bosnyák), Limburg Lions (holland), Elverum (norvég)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!