Gigapofon állíthatja pályára a sportágat

A lelkes, minőséghez szokott és mindig reményekkel teli magyar kézilabda-szurkolók között biztos jócskán akadt olyan, akinél nem úszta meg a távirányító, a chipses tálka vagy a söröskorsó. Ez bizony csúnya volt, erre senki sem számított. A magyar válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon elért egy mélypontot, ilyen tartósan, egymás után több mérkőzésen át megalázva tán sosem volt. Mostanában biztos nem.

Mélypont, innen kell újrakezdeni, most lehet és kell is építkezni.Nagy kérdés, hogy a szurkolók ajtócsapkodását a szakmán belül is követi-e hasonló dühkitörés. Vajon megmozgatja a sportágat a lebőgés, vagy minden Talant Dusebajev és Sótonyi László hibája lesz? Félek, utóbbinak elég nagy az esélye, pedig a vak is láthatja, hogy problémáink rendszerszintűek. A két edző kispad előtt csodálkozó tekintete árulkodott, saját maguk által is megvezetett emberek voltak, és önkéntelenül váltak a világelit szintje alá süllyedő magyar férfikézilabda arcaivá. Arcaivá, de semmiképpen sem okozóivá.

A helyzet sajnálatos, de egyáltalán nem tragikus, hiszen a sportágban bőven van itthon potenciál. Kérdés, képesek vagyunk-e végre az erőforrásokat egységes, tudatos, hosszabb távú építő munkába állítani. Ha ez egy ilyen hatalmas (nevelő jellegűnek is felfogható) gigapofon után sem sikerül, akkor soha.