újrafogalmazva

2018.03.05. 20:10

Kibővíti a terrorizmus fogalmát a román szenátus

A hétfőn elfogadott törvénytervezet lehetővé tenné, hogy terrorista bűncselekményként büntessék a terrorista célú szervezkedést, kiképzést, külföldi utazásokat, illetve az ilyen célú utazások megszervezését, pénzelését, vagy bárminemű támogatását.

A csaknem egyhangúlag – egyetlen ellenszavazattal – elfogadott törvényjavaslat indoklása szerint Romániának az időszerű fenyegetésekhez kell igazítania a terrorizmus elleni törvényét.

A kezdeményezők egyebek mellett megállapítják: Európa műveleti területté vált, hiszen a migrációs hullámokat kihasználó, a konfliktusövezetek felé tartó, vagy onnan érkező terroristák mindenütt biztonsági kockázatot jelentenek. Románia számára szerintük főleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által radikalizált, a területén áthaladó, vagy azt búvóhelyként használó külföldiek részéről éri terrorista fenyegetés, ezért elengedhetetlennek tartják a törvényes keret korszerűsítését.

A hatályos törvényben a „terrorista támadás” kifejezést „terrorista cselekményekre” cserélnék, és egyaránt büntetnék a lakosság egy csoportja elleni konkrét támadásokat és a megfélemlítésüket célzó fenyegetést is, ha az elkövetőket politikai, vallásos, vagy ideológiai meggyőződés vezérli.

Az új jogszabály a terrorista ideológiák terjesztését, vagy az ezeket népszerűsítő anyagok tárolását bűncselekménynek minősítené és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné. Hasonló büntetésre számíthat az is, aki oktalanul pánikot kelt, megalapozatlanul riasztja a közbiztonsági, nemzetbiztonsági, vagy terrorelhárítási egységeket.

A törvénytervezet értelmében konkrét terrorista fenyegetés esetén a Román Hírszerző Szolgálat igazgatójának kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács terrorista válsághelyzetet hirdethet, az érintett állami intézmények munkájának összehangolását pedig az úgynevezett Terrorelhárítási Országos Központ veszi át.

A törvénytervezetet a képviselőházban véglegesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában