Veszprém

2015.09.12. 15:49

Nézőkkel nyitották az évadot

Veszprém – A színészekkel találkozhattak és a kulisszák mögé is betekinthettek az érdeklődők a Veszprémi Petőfi Színház évadnyitó nyílt napján.

Marton Attila

A program a Madarat tolláról zenés mesejátékkal indult, amelyet a színház nyári workshopján résztvevő gyermekekkel állítottak színpadra. Az érdeklődők az Ötpróba a bérletekért elnevezésű vetélkedőben – ahol a nagyszínházi bemutatókhoz kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek – pillanthattak be a kulisszák mögé: megismerkedhettek az egyes háttérszakmák munkájával, és érdekességeket is megtudhattak az egyes előadásokról. A hangosítótárban a Tokaji aszúhoz kapcsolódó zenei felvételt kellett felénekelni, a világosítótárban a Liliom című előadás kapcsán egy liliomot kellett fejgéppel megtalálni a színpadon, az Abigél kapcsán a gyorsöltöztetést próbálhatták ki, a kelléktárban pedig limonádét kevertek az Ármány és szerelem előadás egyik jelenetéhez kapcsolódóan. A résztvevőknek egy koreográfiát is be kellett tanulnia, amelyet a színészekkel közösen a színház előtt felállított színpadon adtak elő. Amíg a szülők a feladatokat oldották meg, a gyerekeknek a mesekuckóban színészek olvastak fel, a Gombrich Mester Művészeti Tanoda révén makettet is építhettek. Az érdeklődők felszállhattak a Petőfi hintóra is, amely körbejárta a színházkertet, sőt, a kilátogatók Oberfrank Pál igazgató készítette lecsót is megkóstolhatták, valamint kedvezményesen válthattak bérletet az évadra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!