Kiscsősz

2017.02.11. 14:05

Ördöngösfüzesi táncok és orjaleves Kiscsőszön

Kiscsősz - A Dűvő együttes élő zenéje alapozta meg a hangulatot a falusi disznóvágáson szombaton.

Tisler Anna

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület minden évben megszervezi a disznóvágást, a disznótort, valamint azzal egy időben a farsangi néptánctábort. Az idén reggel nyolc órakor már gyülekezett a tömeg Kovács Norbert Cimbi, örökös aranysarkantyús néptáncos portáján, ahol leszúrták a 130 kilós malacot, majd az összeszokott, közel húszfős csapat neki is látott az ebéd és a vacsora készítésének. Az állatot Hajmási Zsolt és Tima Szabolcs darabolta.

A sátorban az asszonyok főzték az orjalevest, készítették elő a toros káposztát, majd kolbásszal és disznósajttal vendégelték meg az érdeklődőket. Jöttek helybeli idősek, akik fiatalságuk disznóvágásainak a hangulatára emlékeztek, és hozták a szülők a kisgyermekeket, akik még nem láttak ilyent.

Hajmási Zsolt (balra) és Tima Szabolcs dolgozta fel az állatot a hagyományos kiscsőszi disznóvágáson Fotó: Tisler Anna

Az anyukák elmagyarázták nekik, hogy az állat melyik részéből milyen ételek készülnek. A művelődési ház színháztermében már az esti műsorra gyakorolta a 70 néptáncos az ördöngösfüzesit Imre Béla és Bánfi Rita vezetésével.

Kovács Norberttől megtudtuk, hogy az egész napos programra a falu lakosságát is meghívták. A táncosokat és a messziről érkezett vendégeket a helyieknél szállásolták el.

Délután öt órakor kezdődött a hagyományos álarcos felvonulás, majd a kiszebáb-égetés, a télbúcsúztató, utána következett a néptáncműsor, a disznótoros vacsora, majd a hajnalig tartó bál a Dűvő együttessel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!