Kosárlabda

2017.06.17. 07:50

Évről évre fejlődnek

Kosárlabda - Szép eredményeket értek a 2016/17-es idényben a Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület (VUKE) csapatai - derült ki az évzárón.

B. Virág Rita

Megtartotta hagyományos évzáróját a Hoya Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s férfi kosárlabda-együttese, valamint az utánpótláscsapatok.

Naményi Miklós, a Veszprémi Kosárlabda Kft. ügyvezetője arról beszélt, évről évre egyre nagyobb létszámmal dolgoznak, és az utánpótláscsapatok szépen fejlődnek.

Az idén a Csillag úti és a Cholnoky óvodában elindult az ovis kosárlabda, lánycsapat alakult, és szépen gyarapszik a legkisebb korosztály, az U9-esek létszáma is. Szokolik Gergely, Tóth Kata és Sipos Ádám edzőknek köszönhetően egyre több kisgyermek érzi úgy, hogy kipróbálja magát a kosárlabda világában.

 

Megtudtuk azt is, Petőfi Lajos edző vezetésével nagyszerű eredményeket értek el az U11-es, U12-es gárdák. Mindkét alakulat, talán lemásolva egymás teljesítményét, a regionális bajnokság harmadik helyén zárt, ahonnan az alsóházba kerültek, itt viszont az első helyezésnek örülhettek.

Az U14-es, U16-os korosztályokat Lőrincz Alex edző viszi. A fiatalabbak a regionális bajnokságban az ötödik helyen végeztek. Az U16-osok viszont a regionális bajnokság alsóházában hibátlan mutatókkal az első helyezést szerezték meg.

Az U18-asokat Simon László trenírozza. Ez a társaság az alsóházban a negye-dik helyet érte el. Meg kell jegyeznünk, hogy ebből a csapatból már a felnőtt keret tagja Szűcs Péter is, aki több mérkőzésen is pályára lépett az ezüstérmes nagyok között.

Sipos Ádám, aki szintén a felnőtt keret tagja, az U20-asokkal foglalkozik. A csapat a felnőttekkel párhuzamosan vett részt az NB I/B-s utánpótlás-bajnokságban. Itt a mezőnyben a tizedik pozíciót foglalhatta el az idény végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!