Kosárlabda

2015.11.25. 15:12

Hibátlanul tovább, tovább - A Veszprém az Albával, a Pápa a Vasassal méri össze erejét

Veszprém, Pápa – Közel egy hónapos szünet után ismét hazai pályán szerepel a Hoya Pannon Egyetem Veszprém alakulata, amely az Alba Fehérvár fiatal csapatát látja vendégül pénteken 17 órától. A sérülésektől, betegségektől tizedelt Concordia Motax Pápa a Vasasnál szerepel.

B. Virág Rita

A listavezető és eddig makulátlan mérleggel bíró Hoya legutóbb Sopronban aratott meggyőző, 54:75-ös sikert.

– Végig kézben tartottuk a mérkőzést, és úgy vélem, mind a védekezésünk, mind a támadásunk összeállt, amire pénteken is alapozhatunk
– hangsúlyozta Mérész Csaba, a veszprémiek szakvezetője.

A bakonyiak ezúttal a tabella tizedik pozícióját elfoglaló Alba Fehérvár együttesével találkoznak, ahol több U23-as válogatott is játszik.

– Szerintem a táblázat csalóka, ugyanis a fehérváriaké remek csapat. Gyors, pörgős kosárlabdát játszanak, s egyáltalán nem szabad őket félvállról venni. Magabiztos fellépést, jó védekezést várok – közölte a veszprémi tréner.

Mérész Csaba hozzátette, több védekezési variációval is készülnek, mert tisztában van az ellenfél legjobbjainak képességeivel, akiket csapatként küzdve lehet csak legyőzni.

A pápaiak már megmérkőztek az Alba Fehérvárral, simán le is győzték a fiatal ellenfelet
Fotó: Penovác Károly


A Concordia Motax KC Pápa legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Bajától (85:95). Vajda József legénységének azonban nincs miért aggódnia, hiszen mindössze egyetlen győzelemre állnak az élmezőnytől, s a hátrányt egy bravúrral orvosolni lehet. A jelenleg nyolcadik Pápa ezúttal idegenben folytatja szereplését, a negyedik Vasas Akadémia alakulatához látogat.

– Sajnos nem tudok jó hírekkel szolgálni, ugyanis Puszta Dávid is elkapta a vírusos fertőzést, ami hetek óta a csapatunkat gyengíti. Nem tudom, péntekre milyen állapotban lesz. A múlt héten Keresztes is úgy vállalta a játékot, hogy még lábadozott, nem volt teljesen egészséges, és nem is tudott úgy teljesíteni, ahogy azt megszokhattuk tőle – magyarázta Vajda József, a pápaiak mestere.

A fővárosi ellenfél egyébként most a negyedik helyen áll három sikerrel és két fiaskóval.

– A Vasas Akadémia kispadján valóban fiatalok ülnek, ám a kezdőötöse rutinos, kiváló játékerőt képviselő sor. Elég csak a Németországból hazatért Surmann testvéreket vagy a jó kezű Faragó Pétert említenem. Nem számítok sétagaloppra, nehéz meccs lesz – vélekedett a szakvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!