Kosárlabda

2010.04.14. 11:33

VESC: rájátszás hazai pályán

Veszprém - Az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság rájátszásában hazai pályán is bemutatkozik a Veszprémi Egyetem SC pénteken.

Novothny Ottó

Az első körben Szegeden, a bajnokesélyes otthonában kapott ki a csapat, pedig sokáig remekül tartották magukat.

- Az első félidőben sikerült megvalósítani, amit elterveztünk - mondta Molnár István, a VESC mestere. - Ezt követően viszont érvényesült a papírforma, noha kétségtelenül hibáztunk mi is. Például az összesen 47 pontig jutó két centerük megoldhatatlan feladat elé állította gyakran a játékosainkat.

- Elmaradt tehát a meglepetés.

- Így igaz, noha erre készültünk. Ez aztán érezhetően kissé le is lombozta a társaságot, de bízom benne, hogy holnap győzelemmel felejtünk.

- A Jászberény elverte a Sopront.

- Érdekes, hogy a jászsági együttes alapját tulajdonképpen egykori budapesti társaság képezi. Likár, Horváth, Drahos, Wehner, Mészáros ismert nevek, közülük többen is az A csoportban játszottak korábban. Ráadásként pedig az egykori veszprémi centert Godenát is láthatja a nagyérdemű.

- Feltételezem, ha úgy játszanak, ahogy a Tisza-parton a kezdést követően, akkor nem lesz gond.

- Egyértelműen csak ugyanolyan koncentrációval szerezhetünk sikerélményt. Ezen a szinten már két perc kihagyás is végezetes lehet a végelszámolásban. Sajnos vannak problémáink: Szabó Balázs, Jilling László és Mérész Csaba is sérülésekkel küzd, remélem azért, hogy ott lehetnek a 18.30 órakor kezdődő mérkőzésen.

A tabellát jelenleg éppen a Jászberény vezeti (20 győzelem, 3 vereség), a Szeged (20, 3) a második, Bonyhád (20, 3) a harmadik. Nagykanizsa (19, 4) a negyedik, Veszprém (18, 5) az ötödik, Hódmezővásárhely (18, 5) a hatodik, Sopron (15, 8) a hetedik és Eger (13, 10) a nyolcadik.

Az első fordulóban az 1-8. helyért: Hódmezővásárhely-Nagykanizsa 73:85, Jászberény-Sopron 93:80, Eger-Bonyhád 63:82.

 

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!