szellemi, kulturális örökség

2018.11.10. 07:00

Ünnepélyes trófeaszemlét tartott a megyei vadászkamara

A Veszprém Megyei Vadászkamara trófeaszemléjét Huszárokelőpusztán rendezték meg pénteken.

Molnár Sándor

A szemlén több mint száz trófea volt látható

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az ünnepélyes megnyitót a Hubertlaki Emlékhelynél tartották, ezen a megyei vezetők, az erdőgazdaságok munkatársai, a vadásztársadalom képviselői mellett jelen volt Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke is.

A szemlén több mint száz trófea volt látható
Fotó: Molnár Sándor/Napló

– Megmozdult a megye, és ez mutatja ennek a rendezvénynek és a Hubertlaki Kereszt kitüntetésnek a súlyát. Országos és megyei vezetők vesznek részt a rendezvényünkön, támogatnak, minősítenek minket. Ez a munkánkat értékeli, és mi erre büszkék vagyunk, mint ahogy arra is, hogy egységet tudunk kovácsolni – fogalmazott Pap Gyula, a vadászkamara megyei elnöke.

Az emlékhelynél szakmai munkája elismeréséül Hubertlaki Kereszt kitüntetést vehetett át Csomor József, Tarrósi Attila és Mesterházy Lajos. Természetvédelmi tevékenységéért a Vadászkamara Érdemérmét kapta Szigeti Edit, a Nimród újság főmunkatársa. A hagyományokhoz híven koszorúzással zárult az ünnepség az emlékhelynél.

A trófeaszemlét Takács Szabolcs kormánymegbízott nyitotta meg, aki elmondta, hogy a mostani találkozó azért is ünnep a jelenlévők számára, mert a magyar vadászat felkerült a szellemi, kulturális örökség nemzeti jegyzékébe. A jelölés alapjául az szolgált, hogy a rendkívül sokrétű magyar vadászati szokás- és hagyományrendszer, a hazai vadgazdálkodás szakmai színvonala, valamint a gazdag művészi és irodalmi természetábrázolás olyan szellemi, kulturális értéket és örökséget képvisel, amelynek megőrzése kiemelt feladat és kötelesség.

– Azt gondolom, ez mindannyiunk számára elfogadható érvrendszer, és mi mindannyian, akik itt állunk, ennek a kötelességnek eleget is teszünk – fogalmazott a kormánymegbízott, aki beszámolt arról is, hogy a vadászati hatóság idén 1092 gímtrófeát bírált el, melyek közül 17 darab volt 10 kilogramm feletti.

Az idei évben hét darab 500 gramm fölötti őzbaktrófea is esett a megyében, ami kiemelkedő eredménynek számít. A szemlén közel harminc vadgazdálkodási egység mutatta be a sikeres vadászatainak eredményét, több mint száz trófeát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!