Magyar Honvédség

2019.08.28. 07:00

A beosztás határozza meg a fizetésüket!

Magyarországnak egy erős, modern, ütőképes, a térség meghatározó erejét képező Magyar Honvédséget kell építeni. Kiválóan felkészített, kiképzett katonákkal és kiváló katonai vezetéssel – hangzott el a honvédelmi miniszter előadásán.

Molnár Sándor

Benkő Tibor honvédelmi miniszter személyesen mutatta be a Veszprém megyei közigazgatási és katonai illetékesek számára a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot a Megyeháza Szent István termében. Az előadáson elhangzott, hogy a haderőfejlesztési program két részből áll. Egyik eleme az ember, ezért nagyon fontos a katonák életpályamodellje. Ennek alappillére az illetmény, amelynél lényeges, hogy ne a rendfokozat, hanem a beosztás legyen megfizetve.

Kiemelte a lakhatás támogatását és a 2017-ben bevezetett egészségkárosodási biztosítási rendszer fontosságát is. A honvédelmi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, bár úgy érezzük, hogy békében és biztonságban élünk, ez a béke és biztonság, ami körülvesz minket, nagyon törékeny, hiszen láthatjuk, hogy mi történik a világban, illetve Európában és idehaza. Hangsúlyozta, a honvédelem nemzeti ügy, amely minden magyar állampolgárra vonatkozik.

A haditechnika fejlesztése kapcsán kiemelte, hogy többek között 36 új helikopterrel kell rendelkeznünk az elkövetkező években. A szárazföldi haderő modernizálása keretében 2023 és 2025 között a honvédségnek 44 új Leopard 2 A7 harckocsit gyártanak. Megjegyezte, hogy nem levetett eszközöket, hanem a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközöket vásárolnak, ugyanakkor a korszerű haditechnika szakszerű kezelése, kiszolgálása, üzemeltetése lesz az igazi kihívás, ezért például vissza kell hozni a hazai pilótaképzést, mert legalább 120-130 pilótára lesz szükségünk.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter
Fotó: Balogh Ákos/Napló

A kiszolgálólétesítmények kapcsán elhangzott, hogy ha­marosan 20 ezer négyzetméteres, korszerű logisztikai bázis építése kezdődik meg Szentkirályszabadján. Várpalota és környékére pedig egy nemzetközi feladatokat ellátó, a katonák felkészülését segítő szimulációs rendszert telepítenek. A cél az, hogy a 30 ezer fős aktív katonai állomány mellett 20 ezerre növeljék a jelenleg 8700 önkéntes tartalékosok létszámát a Magyar Honvédségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában