szakmabemutató kisfilmek

2019.02.21. 07:00

A fiatalok pályaorientációját segítenék a versennyel 

Másodszor is meghirdetik a szakmabemutató kisfilmkészítő versenyt középiskolás tanulóknak. A felhívást idén Veszprém megye teljes területén közzétették.

Juhász-Léhi István

A versennyel a szakmatanulás presztízsének visszaállítása a cél Fotó: Penovác Károly

2017 tavaszán Veszprém támogatásával a Pro Veszprém Nonprofit Kft. szakmabemutató- és szakmanépszerűsítő kisfilmkészítő versenyt hirdetett középiskolás diákoknak, három veszprémi székhelyű nagyvállalat bevonásával.

A mostani kezdeményezésről Brányi Mária alpolgármester elmondta, céljuk, hogy azokat a szakmákat is megszerettessék, népszerűsítsék, amiről talán az utca embere nagyon keveset tud. Szeretnék a megyében működő vállalkozásokat segíteni oly módon, hogy az általuk képviselt szakterület a fiatalok körében ismertebb legyen.

Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte: a megyei önkormányzat jó szívvel csatlakozott ahhoz, hogy Veszprémmel közösen szervezzék meg a versenyt, ami a fiatalok érdekeit is képviseli.

Beszélt a kezdeményezésről Kardos Péter, a JOST Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Ruzsonik Károly, a Somló Holding DGA Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Látos Márk, a 2017-es verseny egyik nyertes csapatának tagja. Elhangzott: a verseny célja a szakmatanulás presztízsének visszaállítása, a fiatalok pálya­orientációjának segítése.

A versennyel a szakmatanulás presztízsének visszaállítása a cél Fotó: Penovác Károly

A részletekről kiderült, hogy a Veszprém városi és a megyei önkormányzat 17 vállalati partner bevonásával arra kéri fel a Veszprémi Szakképzési Centrum és a Pápai Szakképzési Centrum diákjait, hogy 3–5 perces rövidfilmek formájában mutassák be rendhagyó módon a csatlakozó vállalatok által képviselt hiányszakmákat: villanyszerelő, kőműves, hegesztő, lakatos, felszolgáló, szakács recepciós, CNC gépkezelő, CNC technológus, gépi forgácsoló, könyvelő, járműfényező, gépgyártástechnológiai-technikus, mechatronikai technikus, műanyag-fröccsöntő, asztalos, pék, cukrász, könyvkötő, papíripari, kötészeti és nyomdaipari szakmunkás.

A felhíváshoz csatlakozó vállalatok a náluk készült legjobb filmeket díjazásban részesítik. A versenyre jelentkezni az oktatási intézményekben lehet március 8-ig.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában