Fogadjuk be az új életet

2019.03.25. 07:00

A gazdagabb gyermekáldásért imádkoznak

Szent József eddigi és jövőbeli égi közbenjárásáért adtak hálát a Szent József-templom hívei, valamint többen lelki adoptációs fogadalmat tettek.

Laskovics Márió

Szent József ünnepéhez kapcsolódva tartott búcsúmisét a Szent Anna-plébánia a Szent József-kápolnában vasárnap. A plébánia híveiért, jótevőiért felajánlott hálaadó mise szentbeszédében Salgó Ferenc kanonok-plébános úgy fogalmazott, Szent Józsefet azért választották meg húsz éve, a kápolna tervezésekor védőszentnek, mert egyrészt a terület az ipari park közelében van, és a munkások védőszentjének oltalmát kérték az akkori nagymértékű munkanélküliség megoldására.

Az önként jelentkező hívek fogadalomtételükkel vállalták, hogy egy veszélyben lévő magzat megszületéséért kilenc hónapon át naponta elimádkoznak egy tized rózsafüzért és egy felajánló imát. Balra Salgó Ferenc kanonok-plébános

– Másrészt a Megváltó felnevelésének hivatását kapta a Jóistentől. Szent József, az egyetemes egyház védőszentje, a Boldogságos Szűz Mária jegyese tanúbizonyságot tett szeretetéről, gondviseléséről, a jövőbe vetett bizalmáról. Égi oltalmára rábízhatjuk tehát mi is magunkat, hogy eljussunk a krisztusi nagykorúságra, igaz emberré, egyházunkért, családunkért, nemzetünkért felelősséget vállaló személyiséggé növekedjünk.

A plébános örömét fejezte ki afelett, hogy a ministránsok az ünnepre megtöltötték a szentélyt, jelenlétük bátorítólag hat. Minden egyes gyermek élete fontos a családok, a hitközösség, a haza számára, hiszen ők gazdagságot, értéket, Isten szeretetét, és a jövő gondoskodását hozzák közénk.

Salgó Ferenc kanonok-plébános a búcsúi szentmisén Szent József példáján át az élet, a gyermekvállalás igenléséről beszélt
Fotó: Laskovics Márió

Mint mondta, missziós feladatnak tekintik a Szent József-templom megtöltését, ami a szentmiséken túl a Mária Rádió helyi stúdiójának, hittantáboroknak, keresztény bálnak ad otthont.

Az abortusz 1956-os legalizálása óta több mint hatmillió magyar élet vérzett el. Salgó Ferenc atya hangsúlyozta, ne féljünk az új élet elfogadásától. Merjünk ma is igent mondani minden egyes életre, mert ez gazdagít. Az élet elutasítása viszont szegényebbé, szomorúbbá tesz.

A mise keretében a lelki adoptációs fogadalomtételre előzetesen jelentkezők vállalták, hogy egy megfogant, de veszélyben lévő magzat megszületéséért kilenc hónapon át naponta elimádkoznak egy tized rózsafüzért és egy felajánló imát.

 

Címkék#gyerek#mise

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában