Harci túra

2018.10.11. 14:00

A pákozdi csata és a honvédség előtt tisztelegtek a diákok Várpalotán

Harci túra keretében emlékezett meg a várpalotai Vásárhelyi András Tagiskola a pákozdi csata évfordulójáról, s egyben tisztelgett az idén 170 éve alakult Magyar Honvédség előtt.

Szabó Péter Dániel

Változatos feladatok várták a diákokat a harci túrán Fotó: Szabó Péter Dániel

A diákok a tanintézmény hagyományait követve különböző állomáshelyeken tették próbára ügyességüket, miközben a Várpalota közelében található Maderspach Viktor-kilátó felé túráztak.

Változatos feladatok várták a diákokat a harci túrán Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Kvíztotó, háló alatt kúszás, mocsárjárás, gránátdobás és katonai dalok éneklése egyaránt a teljesítendő feladatok között volt, melyeket az állomásvezetők a testvérosztályok által készített díszes menetlevelekben pontoztak. A harci túra végállomásán, mintegy utolsó ügyességi próbaként az iskola összes diákja együtt lefutott 2018 métert. Az igen mozgalmasra sikerült napot az MH Bakony Harckiképző Központ katonái koronázták meg, akik nemcsak fegyveres bemutatóval tették izgalmassá a napot, hanem lehetővé tették, hogy a gyerekek megismerkedhessenek katonai járművekkel.

A harci túrán a harmadik és hetedik osztály szerezte meg a legtöbb pontot, jól megérdemelt jutalmukat pedig egy helyi cukrászdában fogyaszthatják majd el a diákönkormányzat jóvoltából – tájékoztatta lapunkat a Vásárhelyi András Tagiskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában