Kistérségi összefogásból jelesre vizsgáztak

2018.12.07. 19:45

Átadták az új csapadékvíz-elvezető árkot Olaszfaluban

A település a csapadékvíz – elvezetésének fejlesztésére, TOP-os pályázat keretében, 50,38 millió forintos támogatásban részesült.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor / Napló

Az összegből 735 méter árok és két híd újulhatott meg. 562 méteren megtörtént az árok burkolása, 119 méteren a profilozása és 54 méteres szakaszon javítottak az árok állapotán is.

Fotó: Molnár Sándor / Napló

A falu fekvéséből adódóan, az utóbbi évek hirtelen jött nagy esőzései miatt, a csapadékvíz többször elöntötte a település alsó részét. A lezúduló esővíz lakóépületeket is veszélyeztetett és a helyiektől is sok panasz érkezett a csapadék okozta károk miatt, ezért megoldást kellett keresni a problémára – mondta el Boriszné Hanich Edit, Olaszfalu polgármestere a megépült csapadékvíz- elvezető árok ünnepélyes átadóján, amelyen részt vett Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is. A polgármester asszony elmondta, hogy önerőből nem tudták volna megoldani a fejlesztést és tisztában voltak azzal is, hogy a megyére jutó, pályázható keretösszegből csak kis részt kaphatott volna egy-egy település, ezért köszönetét fejezte ki a : Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek, Csetény, Dudar, Bakonynána, Nagyesztergár és Porva településekből álló kistérségi társulásnak, amellyel megállapodtak, hogy most Olaszfalu pályázhatott nagyobb összegre, a többiek pedig majd a következő lehetőségeket használják ki.

Fotó: Molnár Sándor / Napló

Ovádi Péter gratulált a sikeres pályázathoz, köszönte a megyei önkormányzat támogatását és dicsérte a települést a folyamatos fejlesztések miatt. Felhívta a figyelmet a jövőre induló Magyar falvak programra, amelyben 150 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ebből 75 milliárdot közszolgálati fejlesztésekre, 25 milliárdot az úgynevezett falusi CSOK-ra és 50 milliárd forintot a közúthálózat fejlesztésére fordítanak, ezért a jövőben is érdemes lesz pályázni – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Fotó: Molnár Sándor / Napló

Olaszfaluban a most átadott beruházásnak köszönhetően nemcsak a vízelvezetés problémája oldódik meg, hanem az ingatlanokon gyakran jelentkező talajvíz levezetése is könnyebbé válik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában