finomságok

2019.01.14. 16:00

Bőséges vendéglátás és jó hangulat – Disznótoros lakoma Bében

Egyetlen porcikája sem veszett kárba a Német Nemzetiségi Önkormányzat által sváb szokás szerint feldolgozott sertésnek, jutott belőle a távol maradtaknak is.

Laskovics Márió

Sváb szokás szerint feldolgozott sertésből, negyedik alkalommal tartott farsangi disznótoros lakomát a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat, szombaton a művelődési házban. Ezúttal nem aznap reggel vágták le a sertést, hanem a megelőző napon, hogy az önkéntes böllérek is kipihenten vehessenek részt a lakomán. Az egykori bébi iskola udvarán tizenöt fős baráti társaság véreztette ki és dolgozta fel a helyi termelő által 180 kilogrammosra hizlalt és felajánlott jószágot, estébe nyúlóan, jó hangulatban, eszem-iszommal végezték a munkát – tudtuk meg Masszi Lászlótól, a bébi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől.

A szombati disznótoros lakomára megtelt a művelődési ház. Tiszteletét tette Papp Tamás, a megyei értéktár bizottság elnöke, Varga Rita vanyolai polgármester, Andreas Förster, a testvértelepülés, Breitenholz bébi baráti körének elnöke, valamint több elszármazott a helybeli érdeklődők mellett. Az egybegyűlteknek kivetítőn bemutatták a sertés feldolgozását, majd tavalyi repertoárjával színpadra lépett a Bébi Árvavirág Néptánccsoport, aztán Szabó Dániel vőfély farsangi műsorában ismert zeneszámok dallamára énekelt disznótoros témában.

 

A megjelentek hagyományos disznótoros ételeket, úgymint toros káposztát, májas és véres hurkát, sült kolbászt, pecsenyét, héjában sült burgonyát, valamint további helyi termékeket, bort, pálinkát, forralt bort, teát fogyaszthattak. A pecsenyét a csóti Bakonyalja Lovas Klub kemencéjében sütötték meg. Az asszonyok farsangi fánkkal, süteményekkel készültek. Közben Bakonyvári Sándor harmonikás szórakoztatta a társaságot. A bőséges vendéglátáson túl ételcsomagot küldtek a község idős lakóinak és rászorulóinak. A füstölt húsokat az év folyamán szervezendő rendezvényeken használják fel, illetve ajándékcsomagot állítanak össze belőle a breitenholziak számára, akiket nyáron látogatnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában