A településrész lakói igazi lokálpatrióták

2019.07.31. 07:00

Csékút hétszáz évét ünnepelték

Hétszáz éve, 1319. június 17-én kelt oklevélben említik először Csékút nevét. Az egykori falu ma Ajka egyik településrésze, de a lakosság őrzi a múltat. A 700 éves évfordulót emléktábla-avatással és Veszprém megye kút nevű településeinek találkozójával ünnepelték.

Tisler Anna

Az emlékművet a baráti kör tagjai, Bíró Józsefné és Bencsay Antalné leplezték le Fotó: Györkös József

Fotó: Györkös József

A Csillés emlékműnél Csékút történetét kutató Varga György szólt az egykori falu múltjáról. Elmondta, hogy a falunév jelentése olyan forrás, amelyből a víz csövön folyik ki. A terület a török időkben elnéptelenedett, később svábokkal telepítették be, akik gyorsan elmagyarosodtak. A szénbányászat megindulása viszonylagos jólétet teremtett a csékútiak számára is. Csékutat és Padragot 1961-ben Padragkút néven egyesítették, majd 1977-ben Ajkához csatolták. Ma a falu címere, egy szobor és egy autóbusz-meg­álló elnevezése őrzi az emlékét. Az emlékművön, ami a forgalmas főút mellett áll, a szikla a szilárdságot, az elpusztíthatatlanságot és az örökkévalóságot jelképezi, a csille a szénbányára és kőbányára utal, a hordó a szőlőhegy jelképe, a virág a reményé és a szereteté.

Az emlékművet a baráti kör tagjai, Bíró Józsefné és Bencsay Antalné leplezték le Fotó: Györkös József

A falu lakóinak összetartása példaértékű, a Csékúti Baráti Kör fogja össze a tenni akarókat. A 700 éves évfordulóra készült emlékmű leleplezését követően a művelődési házban a meghívott települések kiállításon mutatkoztak be, valamint az érdeklődők a csékúti ünnepekről és hétköznapokról nézhettek meg fotókat. Puskás Károly önkormányzati képviselő elmondta, a lakók igazi lokálpatrióták, kutatják a múltat, összetartó közösséget alkotnak. Schwartz Béla polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, nagyszerű kezdeményezés, hogy itt ünnepelhetjük Veszprém megye kút nevű településeinek találkozóját. Egy kisebb közösségben könnyebb megőrizni az identitást. Ajka is segíti azokat a törekvéseket, amelyek az összefogást, a megújulást szolgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában