senki nem ment haza üres kézzel

2019.08.02. 07:00

Díjazták a Veszprémi Állatkert rajzpályázatán részt vevő gyerekeket

Az oroszlánok új kifutóba költözése kapcsán rajzpályázatot hirdetett a Veszprémi Állatkert a közösségi médiában, melyre több mint nyolcvan kreatív rajz érkezett.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A pályázaton részt vevő 6-14 éves gyermekek és kísérőik augusztus 1-én – nem mellékesen az Állatkert 61. születésnapján – a vadaspark vendégeként látogathattak el az intézménybe, és köszönthették az oroszlánokat az új, tágas Gulya-dombi kifutójukban. A rendezvényen valamennyi, a pályázaton résztvevő gyermek díjazásban részesült.

Végül senki nem ment haza üres kézzel, hiszen aki pályázott, oroszlános bögrét kapott Ovádi Pétertől Fotó: Pesthy Márton/Napló

Köszöntőbeszédében O­vá­di Péter országgyűlési képviselő elsőként az állatkertnek kívánt boldog születésnapot. Mint mondta, 61 év, rengeteg történet, sok-sok veszprémi és térségi ember büszke az állatkertre, amelyről mára kijelenthető, hogy Európában is egyedülálló. Mindez köszönhető Török László ügyvezető igazgatónak is, aki időről időre új fejlesztéseket ad át, így ez a születésnap nap sem múlhatott el újdonságok nélkül, az új oroszlánház és kifutó látogatói tér átadásával. Ovádi Péter megköszönte a jelenlévőknek, hogy „ennek a nagy családnak a részesei”, és azt kívánta, hogy jövőre is ugyanilyen szép körben ünnepeljék meg az évfordulót.

Török László azzal folytatta, hogy nem tudott a sok kitűnő rajz közül választani a zsűri, így aztán mindenkit meghívtak, aki alkotott, ám mielőtt sor került volna az eredményhirdetésre, arra kérte a gyerekeket, hogy tartsák fel rajzaikat, hogy azokkal is kicsalogassák a hőségben pihenő nagyragadozókat.

Végül senki nem ment haza üres kézzel – az állatok is előjöttek – , hiszen aki pályázott, oroszlános bögrét kapott, míg a díjazottak plüssoroszlánt is kaptak jutalmul. A rajzpályázat első helyezettje Takács Szilveszter lett művével, a második Som Klaudia Kármen, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Borsos Anna ért oda. Ugyanakkor különdíjban részesült Simon Panna és Horváth Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában