Helyi közélet

2017.11.18. 09:39

Elfogták a sorozatbetörőket: aranyra, órára, pénzre utaztak

Összehangolt rendőri akció keretében fogták el a bűncselekmény-sorozat elkövetőit, tudtuk meg Kucsera Katalin Veszprém megyei rendőrségi sajtóreferenstől.

Kovács Erika

A Veszprémi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy 43 és egy 32 éves cseh férfi ellen. A két férfi 2017. október és november között nyolc veszprémi és három pápai lakásba tört be, azokból elsősorban arany ékszereket, illetőleg karórát, készpénzt loptak el. A pápai betöréseket követően összehangolt rendőri akció keretében fogták el a cseh állampolgárokat. A sikeres felderítésben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, az elfogásban pedig a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, az Ajkai Rendőrkapitányság és a Pápai Rendőrkapitányság is részt vett. A két cseh férfit előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. Anyomozóhatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. november 17-én elrendelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában