pápa

2018.01.22. 19:16

Elkezdődött az egyetemes imahét

Az ökumené jegyében, a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahét istentiszteletei január 22-től 27-ig tartanak, minden nap 17 órakor más helyszínen, másik lelkész hirdet igét.

Laskovics Márió

Kezdetét vette az egyetemes imahét, melynek központi igéje így hangzik: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”/„Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6). Anyagát idén a Karib-térség lakói állították össze, ahol mély nyomott hagyott a gyarmati kizsákmányolás embertelensége. A kereskedelmi nyereség agresszív hajszolása során a gyarmatosítók brutális rendszereket törvényesítettek, melyekben emberekkel és kényszermunkájukkal kereskedtek. Ma a különböző felekezetű karibi keresztények közös tapasztalatként Isten kezét látják abban, hogy véget ért a rabszolgaság – olvasható az imahét hivatalos füzetében, melyből az is kiderül, hogy a Karib-térségben, ha nem is úgy, mint évszázadokon keresztül, de létezik ma is rabszolgaság. Ezalatt a kizsákmányolást, a megalázást és az elnyomást értik. A Karibi Egyházak Ökumenikus Tanácsa erre a modern kori rabszolgaságra is felhívja a figyelmet.

Pápán január 22. és 27. között, mindegyik nap 17 órakor más helyszínen, másik lelkész hirdet igét. Hétfőn Salgó Ferenc kanonok, plébános az irgalmas szamaritánus példázata alapján a más felekezetűek, illetve a cigányok védőszentje, Boldog Ceferino példáján át a kisebbségi testvérek elfogadását állította idehirdetése középpontjába a Huszár Közösségi Házban.

– Hazánkban nem az a probléma, hogy nincs társadalmi egyenlőség, de szívünkben tudjuk-e hordozni őket? A könyöradományokon túl merjünk tanulni a romáktól: az élet, a gyermekek szeretetét. Mert ők Isten ajándékának tekintik a gyermeket, s a nyomorúságban is küzdenek értük.

Kedden a Szent Benedek-templomban Polgárdi Sándor esperes, szerdán a Nagytemplomban Szijártó László esperes, plébános, csütörtökön az evangélikus templomban Mail József apát, főesperes, plébános, pénteken a Szent Anna-templomban Szakács Gergely lelkipásztor, szombaton a református templomban Boncz Zoltán lelkipásztor osztja meg gondolatait a hívekkel, akiket a csütörtöki alkalmat követően az evangélikus gyülekezeti házban megrendezésre kerülő agapéra is szeretettel hívnak.

Márkus Mihály református lelkipásztor elmondta, a pápai felekezetek közös döntése volt, hogy ezúttal az imahét perselyadományait a sérült Sándor-Hellebrandt Hunor családjának támogatására fordítják. Hunor hét éves kisfiú, értelmi sérült, járásra képtelen, folyamatos ellátásra szorul, ellátási, lakhatási körülményeinek javításáért a család ősz óta műanyag kupakokat gyűjt.

- Az elmúlt három évben Endre, az édesapa fontosnak érezte, hogy az ökumenikus imahét minden alkalmán részt vegyen Hunorral, felvállalva annak kényelmetlenségét, hogy gyermeke feltűnést kelt. Úgy éreztük, most ők a legrászorulóbbak – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában