Csoda, hogy itt állunk

2018.05.30. 22:00

Emlékezni kell a hősökre

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartották azoknak a magyar katonák és civilek emlékére, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Rednágel Zsuzsanna

A KDNP ajkai csoportja a templomdombon emlékeznek a világháború hőseire.

Reitter István köszöntötte a megemlékezőket. Majd Reményik Sándor Ma megfogtad kezem című versét szavalta el Vajai Károlyné.

Dr. Kovács Kálmán a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa Fotó: Rednágel Zsuzsanna

Kovács Kálmán a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa ünnepi beszédében azt mondta, a Trianoni békekötéskor úgy gondolták, hogy írmagja sem marad a magyaroknak az elcsatolt területeken. Azt hitték rólunk, hogy háború nélkül sem tudunk kibírni hetven évet, hát nem csoda ez? Erre mindenképpen emlékezni kell. Itt van egy csoda, hogy mi itt állunk és erre méltó emlékezni.

Az ünnepi megemlékezésen közreműködött továbbá az ajkai Szent Cecília Kórus, valamint Törő Bálint.

Az ünnepi megemlékezést a hála és az emlékezés koszorúinak elhelyezése zárta az első és második világháború hősei tiszteletére állított emlékműveknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában