hagyomány

2018.12.23. 15:44

Fellobbant a negyedik gyertya lángja is Veszprémben

Márfi Gyula érsek atya és Porga Gyula polgármester régre nyúló veszprémi hagyományként, közösen gyújtotta meg a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját szombat este a Szentháromság téren.

Leitner Vera

Fotó: Pesthy Márton / Napló

Porga Gyula polgármester kifejtette, az idei ünnep a város számára még örömtelibb, hiszen az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címmel jutalmazták a várost. – Ez egy fantasztikus siker, egy fantasztikus győzelem, ám számomra sokkal fontosabb az út, amit megtettünk, és hogy Veszprém családként, igazi közösségként tudott felkészülni erre a versenyre. Ezért a veszprémiek karácsonyfája alá, azt gondolom, ez a gyönyörűség kerül, hogy egységet tudtunk teremteni, közösen – fogalmazott beszédében Porga Gyula.

– Adventben mindig több és több gyertyát gyújtunk meg a koszorún. Ez azt akarja kifejezni, hogy karácsonyhoz közeledve mindig közelebb kerülünk a világ világosságához, az Úr Jézus Krisztushoz – emelte ki Márfi Gyula érsek ünnepi köszöntőjében, aki hozzátette, ilyenkor azt is tudatosítjuk magunkban, hogy a sötétség ma is tartja az állásait. Jézus korában is megvolt a sötétség a pogány világban, de a választott nép fiaiban is élt a sötétség, mert megvetették a pogányokat, lenézték a szegényeket, betegeket. Az érsek atya arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a sötétség napjainkban is jelen van, ám örömteli változásra mutató jelekkel is találkozhatunk, melyek a kereszténység megújulására utalnak.

Fotó: Pesthy Márton / Napló

Az érsek ünnepi beszédét követően a polgármesterrel együtt gyújtotta meg a negyedik gyertyát, majd a jelenlévőkkel közösen díszítették fel a koszorú mellett álló két fenyőfát. Az ünnepség a Szentháromság téren a Kabóca Bábszínház Zeng a lélek című betlehemes játékával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában