TeSzedd

2019.04.04. 16:00

Három csapat fogott össze Kenesén

Az egyre népszerűbb „TeSzedd” akció keretén belül a Balatonkenese Város Polgárőrsége, a Kreatív Kenese Egyesület és az Önkormányzat hivatalában dolgozók csapata gyűjtötte a hulladékot a város utcáin, terein és a kerékpárút környékén.

Horváth Virág

A Balatonkenese Város Polgárőrsége, a Kreatív Kenese Egyesület és az Önkormányzat hivatalában dolgozók csapata gyűjtötte a hulladékot Fotó: Önkormányzat

Szombaton kora délelőtt kezdte meg a munkát a három csapat, a település három szegletében: A Kreatív Kenese Egyesület a Sós-hegy utcáit, a hivatal dolgozói a Balatonfűzfő-Balatonkenese közötti kerékpárutat igyekezett megtisztítani, nemcsak a szeméttől, de az útra tapadt levelektől és belógó gallyaktól is. A város polgárőrsége pedig a belterületi utak környékének átfésülése mellett a megtelt zsákok összeszedését, és a szemétmentesítésben segédkezők ebédjének elkészítését vállalta magára.

Az összegyűjtött tárgyak nagyrésze szelektív hulladék, sőt visszaváltható fémdoboz volt Fotó: Önkormányzat

Amire a babgulyás megfőtt, a harmincöt darab hivatalos, „TeSzedd” feliratú zsák is megtelt, ám a mintegy huszonöt tagból álló csapat nem hagyott semmit az út szélén. Azon hulladékok elszállításáról, amikre a TeSzedd pályázat nem vonatkozott, a városgondnokság gondoskodott. Ilyen dolgok voltak például a betonnal kiöntött gumicsizmák, autókerék, egészségügyi (veszélyes) hulladék, mintegy 20 liter tej (műanyag palackokban, nejlonzsákban), porszívó, békebeli tévéképernyő, drótok, ruhák, ÁFOR (!) motorolajos flakonok. Elszomorító dolog, hogy az összegyűjtött tárgyak 80%-a szelektív hulladék, sőt visszaváltható fémdoboz volt.

A Balatonkenese Város Polgárőrsége, a Kreatív Kenese Egyesület és az Önkormányzat hivatalában dolgozók csapata gyűjtötte a hulladékot Fotó: Önkormányzat

A TeSzedd akcióban résztvevők azonban továbbra is bíznak benne, hogy előbb-utóbb az ehhez hasonló akciókkal, az időben elkezdett környezettudatosságra való neveléssel sikerül elérni a szemléletváltást a szemetelés terén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában