Fotó: Tisler Anna

Ajándékkal köszönték meg az ajkai szurkoló lelkesedését

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
magyarország-szlovákia
Kétgólos vereséggel rajtolt a válogatott
selejtező / 34 perce
Volt egy kis összetűzés a szlovák-magyar meccs előtt
A rendőrök hamar intézkedtek.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EKBAUER FERENC 64 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 9.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
"Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha abban már nem, hát a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál meg csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férj, édesapa FORRÁS FERENC 71 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. március 22-én, pénteken 11 órakor a veszprémi, Vámosi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk már őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, mert pihenni tért két dolgos kezed. Drága jó édesapánk, Isten veled!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. VÁLICZKÓ ISTVÁN 94. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 16 órakor lesz a bakonybéli temetőben, utána gyászmise 17 órakor a templomban. Szerető családja
"Istenem, Örök Atyám, Szent Kezedben adom lelkem..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama és dédmama SABJANICS ISTVÁNNÉ Szül.: Fraszt Angéla életének 90. évében szentségekkel megerősítve visszatért Teremtőjéhez. 2019. március 23-án a vörösberényi plébániatemplomban 10 órakor kezdődő szentmise után a vörösberényi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAYER MÁRIA a Gyermekkórház Koraszülött Osztály volt főnővére 2019. március hó 12. napján, életének 93. évében elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 11.30 órakor lesz a Károly templomban. Távirat cím: Kiss Károly, 8200 Veszprém, Halle utca 7/G., 6/18. Gyászoló család
„Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, Mosoly mögött is ott vannak a fájó könnyek. Gondolatban velünk vagy, bármerre is járunk, Tudjuk, hogy nem jössz, mi mégis várunk. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejárt.” Fájó szívvel emlékezünk KUNCZ-SZABÓ ANGÉLÁRA halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Elköltöztél, nem vagy többé, Nekünk mégis élsz örökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYI JÓZSEFNÉ szül. Kirchner Julianna 79 éves korában elhunyt. Temetése március 23-án 15 órakor lesz a kolontári temetőben. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek…” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZIMA JÓZSEF 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 13 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. A temetés napján lelkiüdvéért 12 órakor gyászmisét tartunk a Szent László templomban. A gyászoló család
"Csak egy könny voltam, aki porba hull, Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS BÉLA életének 86.évében csendesen megpihent. Hamvait március 22-én 14 órakor helyezzük végső nyugalomra az ajkai régi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÉGH FERENCNÉ Márika 82 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 11 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEKERES SÁNDORNÉ Szül.: Borbély Erzsébet életének 93. évében eltávozott közülünk. Utolsó útjára 2019. március 20-án 13 órakor kísérjük a gici temetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF Törpe 66 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a balatonfüredi köztemetőben. Gyászoló család
"Jézusomnak szívén megnyugodni jó." Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy VASÁROS JÓZSEF nyugalmazott plébános 77 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése március 23-án, a 11 órakor kezdődő szentmise után lesz a káptalanfai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VICZINA SÁNDORNÉ szül. Lukács Róza életének 82. évében örökre megpihent. Temetése március 22-én 15 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
"Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha abban már nem, hát a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál meg csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férj, édesapa FORRÁS FERENC 71 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. március 22-én, pénteken a Vámosi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHEER MÁRTON tótvázsonyi lakos életének 71. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. március 22-én, pénteken a 14.30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a tótvázsonyi katolikus temetőben. Gyászoló család
"Pihenj Te drága szív, megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert felejteni téged soha nem lehet, Csak nagyon nehéz lesz élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KLAUSZ JÁNOS Balaton Volán volt autóbuszvezetője életének 78. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára 2019. március 21.én 15 órakor kísérjük az olaszfalui temetőbe, előtte gyászmise 14 órakor az olaszfalui Római Katolikus templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AGG ENDRE életének 82. évében elhunyt. Temetése március 22-én 13.30-kor lesz a csóti temetőben. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik VELIK LŐRINC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁNTÓ SÁNDORNÉ Szül. Németh Irén 91 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 13 órakor lesz Veszprémben, a Vámosi úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 18 órakor lesz a Magyarok Nagyasszonya templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család.
úszó fej / 1 órája
Azt hitték hajóroncs, de egy brutális haltetem volt
1848–49 jegyében / 1 órája
Petőfi és Pap, a két egykori pápai diák életéről tartottak ankétot
Laskovics Márió
Romantikus és kortárs művekkel / 1 órája
Farkas András és barátai lépnek fel Ajkán
Borsos Renáta
nyugati csoport / 2 órája
Női foci NB II: két megyei vereség
Horváth Gábor
ghymes együttes / 2 órája
35 éve zenélnek, pedig az első próbából csak egy rántottsajtozás lett
értéket közvetít / 2 órája
Félmilliárd forintból újult meg a Szilágyi Keresztény Iskola
Marton Attila