Hallgassa élőben!
Fotó: Pesthy Márton/Archív/Napló

Negyed évszázad a füredi szívkórház élén

Hozzászólások

egyedül nem megy
Brüsszel segítségével próbálja támadni Jansa miniszterelnököt a szlovén kommunista baloldal
korlátozás / 5 órája
Újabb szigorításokat fogadott el a cseh kormány
Elengedhetetlen utazásoktól eltekintve senki sem hagyhatja majd el lakókörzetét.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OSZVALD SÁNDOR életének 89. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. március 4-én 13 órakor a balatonfűzfői temetőben. Szerető családja
„Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De abban reménykedünk hogy jó helyre mentél, Mert te a jónál is jobbat érdemelnél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENDE ISTVÁN 80 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút március 2-án, kedden a 15.30 órakor kezdődő gyászmise után 16 órakor veszünk tőle az alsódörgicsei temetőben. Gyászoló család
„Egy könnycsepp a szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon, érted ég. Egy fénykép mely őrzi emléked, S egy út mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALÁZS TÜNDE óvópedagógus 47. életévében elhunyt. Hamvainak méltó elhelyezése szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt: az emlékedet... Bennünk él egy arc, és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk bátyám, LIPP JÁNOS halálának 10. évfordulójára. Lipp Zoltán és családja, Lókút
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALLA KÁLMÁN felsőörsi lakos életének 80. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. március 2-án, kedden 13 órakor kísérjük a felsőörsi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FUTÓ PÉTER 49 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 02-án, kedden 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a kékkúti temetőben. Gyászoló család
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁROLY LÁSZLÓ 86. életévében csendesen megpihent. Temetése 2021.március 03-án, szerdán 15 órakor lesz a révfülöpi temetőben. Gyászoló család
„Pihenj te drága szív, mely megszűntél dobogni. Szereteted, jóságod nem tudjuk feledni, mert elfeledni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk élni Nélküled.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJKÓ MIHÁLY 78 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. március 3-án 15 órakor a gyulafirátóti alsó temetőben lesz. Előtte 14 órakor gyászmise a gyulafirátóti katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
„Mosolygó arcodat nem látjuk többé, Drága emléked bennünk él örökké.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI ERNŐ 69 éves korában elhunyt. Temetése január 26-án 10 órakor lesz a kiscsőszi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban bármi módon osztoznak. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ILLÉS ISTVÁNNÉ szül.: Antal Margit (Manyika) női fodrász életének 94. évében elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
„Küzdelmes szenvedés volt életed, Korán itt hagytál bennünket, A te szíved nem fáj, de a mienk vérzik, Mert a fájdalmat csak az élők érzik.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk IFJ. VARGA JÁNOS (Solar Jana) életének 47. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. február 27-én 14 órakor Lókúton a temetőben, előtte 13.30-kor gyászmise. Köszönet mindenkinek, aki utolsó útjára elkíséri. Gyászoló család
,,Számunkra Te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét, Áld meg Atyám.'' SZANYI LAJOS veszprémi lakos 1 éves évfordulójára. Szerető családja
„Emléke él, és élni fog, míg az én szívem e földön dobog! Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját, a mozdulatait, mely bennem él az utolsó pillanatomig!" Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk drága gyermekünk, SZIJJ BALÁZS ISTVÁN születésének 45. (febr. 20.) és halálának 5. évfordulóján (febr. 25.) Balatonfüreden. Édesanyád, Édesapád, Tímea és Attila
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ILLÉS ISTVÁNNÉ szül: Antal Margit (Manyika) női fodrász életének 94. évében elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
,,Mikor a testemet roskadozva vittem, Váratlanul, csendesen átölelt az Isten.,, Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP BÉLA iszkázi lakos 71. évében rövid, de fájdalmas betegségben megpihent. Temetése 2021. február 26-án 14.30 órakor lesz a középiszkázi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédink, PATAKY KÁROLY 2021. február 18-án 91 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Elhunyt szerettünktől 2021. február 27-én, szombaton 13 órakor a vörösberényi plébánia templomban kezdődő gyászmisén veszünk végső búcsút. Hamvait ezt követően helyezzük örök nyugalomra a vörösberényi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy FELHŐ FERENC életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 13 órakor lesz Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERKI LAJOSNÉ Szül.: Nagy Erzsébet 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 25-én 15 órakor a tapolcai régi temetőben lesz. Gyászoló család
„Elbúcsúzom, ez a Föld már nem az otthonom, De a szívemet örökre nálatok hagyom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASSAI SÁNDOR életének 83. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. február 26-án 15 órakor a veszprémi Szent Margit templomban lesz. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS BÁLINTNÉ FARAGÓ EDIT volt balatonfűzfői polgár halálának 2. évfordulójára. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk: szerető öccse, Barnabás és családja Szolnokról
izgalmas kérdés / 8 órája
Pajzán feladvány: van bugyi Palvin Barbin vagy teljesen elfelejtette?
Balaton télen-nyáron menő! / 9 órája
Télen is Balaton: egy fokos vízben úszott a füredi borász
Kovács Erika
járvány / 9 órája
Koronavírus – Jóváhagyta a vészhelyzet meghosszabbítását a szlovák parlament
MTI
hirdetés / 9 órája
Kutyapulcsi és cica szállítóbox, avagy a felelős állattartás nélkülözhetetlen kellékei
nagyon ritka / 10 órája
Budapesten született tarvarjakat telepítettek vissza Andalúziába
bundesliga / 10 órája
Gulácsiéknál nem téma a bajnoki cím