Nagyszabású tervek

2017.11.15. 20:15

Jelentős beruházások előtt áll a népszerű Kinizsi-vár

Az elmúlt években nem volt rá példa: nyereséget termelt a Kinizsi-vár, rendeztük az adósságokat – hangsúlyozta Fábry Szabolcs polgármester a Naplóhoz küldött közleményében.

Napló-információ

A Kinizsi-vár új szolgáltatásokat tudott bevezetni a településen – tudtuk meg Fábry Szabolcstól, Nagyvázsony polgármesterétől (a kis képen) Archív fotó: Molnár Sándor, Balogh Ákos

A Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. 2017 tavaszán rendezte azokat a tartozásokat, melyek a céget a 2016-os évből terhelték. Ez az összeg megközelítette a 1,5 millió forintot. Mivel a cégnél nem volt rá fedezet, az önkormányzat tagi kölcsönnel fizette ki a februári és márciusi béreket és járulékaikat – áll a közleményben. A kft. profilváltáson megy keresztül, hiszen a vár fejlesztését és az uniós jogszabályok szerint a fejlesztés hivatalos átadásától (várhatóan 2019 nyara) az üzemeltetését öt éven át a tulajdonos, azaz a Magyar Állam köteles biztosítani. A cég elsősorban település-fenntartási feladatokat lát el (zöldterületek karbantartása, műszaki feladatok), továbbá parkoltatás, ajándékbolt üzemeltetése. Jelenleg egy örökölt kiállítás az egyetlen rendezetlen kérdés, de a kiállítás tulajdonosával megegyezésre törekszik az önkormányzat.

A Kinizsi-vár új szolgáltatásokat tudott bevezetni a településen – tudtuk meg Fábry Szabolcstól, Nagyvázsony polgármesterétől Fotó: Molnár Sándor

Idén először kézzel fogható nyereséget termelt a Kinizsi vár Nagyvázsonynak. Az önkormányzat úgy üzemeltette az erődítményt 2017-ben, hogy bevételeiből ki tudja fizetni a 2018-as holtszezonban, januártól márciusig a béreket is. Erre az elmúlt években soha nem volt példa – hangsúlyozta a polgármester.

A Kinizsi-vár ezenfelül új szolgáltatásokat tudott bevezetni a településen. Ezek közül a legkiemelkedőbb és legnépszerűbb az elektromos buszjárat beindítása volt.

A tulajdonos magyar állam hívja le a várfejlesztés uniós forrását és bonyolítja le a beruházást. A részben hazai, részben uniós finanszírozásban megvalósuló fejlesztés érinti a kirendeltségépületet is, amelyből látogatóközpont lesz pénztárral, kávézóval.

A várfejlesztés terveit a december 13-ai közéleti kávéházban mutatják be szakemberek.

FEJLESZTÉS AZ ERŐDÍTMÉNYBEN

A várfejlesztés tartalmi elemei lesznek: toronyfelújítás, a torony-kápolna és a belső kapu közötti palotaszárny visszaépítése a reneszánsz lodzsával (a palotában nagyterem, foglalkoztató termek, 3D-s vetítőterem, interaktív végvári szimulátorjátékok, múzeumpedagógiai terem stb.), belső csapóhíd és szerkezetének visszaépítése, kirendeltség-épület fejlesztése. Az ütemezés: tervek engedélyeztetése 2018 tavaszáig, közbeszerzés 2018 nyaráig, kivitelezés 2019 tavaszáig, átadás és dokumentációk lezárása 2019 nyaráig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában