robbanás, tűz, éleslövészet

2018.04.17. 17:30

Jövő héten már lőni is fognak a vadászrepülők a Bakonyban

Katonai vadászrepülőgépek zajongtak a Bakonyban az elmúlt napokban, bár még csak gyakorolnak, de a jövő héten már lőni is fognak.

Balogh Ákos

Fotó: Balogh Ákos / Napló

Öskü, Hajmáskér, Gyulafirátót, Veszprém, bár még valószínűleg lehetne sorolni a településeket, de az itt élők biztosan felfigyelhettek a napokban alacsonyan szálló sugárhajtású repülőgépekre és erős hangjukra.

Mint az évről évre megszokott így idén is több alkalommal fognak nagy zajhatással gyakorlatozni katonai eszközök a közeli katonai lőtéren a földön és levegőben egyaránt. Ezt a sorozatot kezdték most meg a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépei, melyekkel egyelőre csak a lőtéri célravezetést gyakorolták a pilóták, előretolt repülésirányítók közreműködésével. Ez azt jelenti, hogy a földről kiképzett szakemberek úgynevezett JTAC-ek jelölték ki a repülőgép vezetője számára a támadni kívánt célt és a használandó fegyvert, mely a repülőgépen található, elvileg, hiszen most csak szimulálták a támadásokat.

Fotó: Balogh Ákos / Napló

A jövő héttől azonban, az MH Bakony Harckiképző központ lőtéri értesítője alapján, egy héten át éleslövészeti feladatokat is végrehajtanak majd a pilóták, mitöbb számíthatunk még gyalogsági lövészetekre és helikopteres éleslövészetre is.

Ezt tetőzi – derül ki a lőtéri értesítőből – hogy április 26-án, azaz jövő csütörtökön tűzszerész megsemmisítési tevékenységet is végeznek, így a nap során bármikor számíthatunk egy egy nagyobb erejű robbanás zajára…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában