Színpompás, absztrakt formák

2019.05.17. 12:24

Kiválasztották a Rozé, Rizling és Jazz Napokon fényfestéssel kivetített rajzokat

Kihirdették az Én házam – Én tornyom – Én városom rajzpályázat eredményét, a harminc legszebb alkotásból a városháza előtti téren kiállítás nyílt.

Marton Attila

Fotó: Penovác Károly

A rajzpályázatot negyedszer írták ki a VeszprémFest szervezői. A korábbi évekhez hasonlóan a legsikerültebb húsz pályamunkát a Rozé, Rizling és Jazz Napok estéin fényfestéssel vetítik a városháza épületére vagy a Tűztoronyra.

Mindig akadnak újszerű megoldások Fotó: Penovác Károly

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezetője elmondta, idén több mint háromszáz pályamű érkezett a kiírásra, az általános és középiskolások mellett óvodások alkotásait is díjazták. Az indulók a hagyományos rajz mellett digitális technikával is elkészíthették alkotásukat. A korábbi évekhez hasonlóan a legjobban sikerült művekből kiállítás nyílt a városháza előtti téren, ahol nemcsak az a tíz-tíz alkotás látható, amelyek a fesztivál estéin az épületeket díszítik, hanem további tíz különdíjas munka is.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében méltatta a fiatalok munkáit, kiemelve, hogy egyre többen küldenek be pályaművet a megmérettetésre. Az alkotásokat szakmai zsűri válogatta Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója vezetésével. A zsűri elnöke a rajzokat értékelve elmondta, a visszatérő motívumok mellett mindig akadnak újszerű megoldások, és idén a korábbiaknál több absztrakt geometriai forma jelent meg az alkotásokon.

Évről-évre több pályamű érkezik
Fotó: Penovác Károly

A díjazottak értékes nyereményeket, például állatkerti és kalandparki belépőjegyeket, ajándék- és vásárlási utalványokat vehettek át, valamint mindenki megkapta bekeretezve a pályamunkáját. A városháza előtti téren nyílt kiállítás július elejéig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában