segítség a vitatkozóknak

2017.10.17. 20:36

Meg kell védeni az országot – lakossági fórum Herenden

Bárhol járok az országban azt látom, hogy mindenhol érzékenyek az emberek. Látják a nemzetközi rossz tapasztalatokat, a terrorizmus megjelenését, a sokkoló képeket az áldozatokról és szeretik ezt az országot és meg is akarják védeni – mondta Kovács Zoltán.

Molnár Sándor

Nemzeti konzultációs lakossági fórumot tartottak az Apicius kávéházban. A találkozó vendége volt Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár. A megjelenteket Ovádi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke köszöntötte.

Kovács Zoltán elmondta, hogy sokféle rendezvényen járt már a városban, de olyan ügyben, amely most napirenden van az országban, még nem járt Herenden.

Szólt arról is, hogy már igazi kampányhangulat van, és főleg Budapesten érzékelhető, hogy körülbelül fél évvel vagyunk a választások előtt. Van egy fontos ügy, ami miatt jó néhány államtitkár és miniszter járja az országot, akik ebben az ügyben járatosak és szeretnének segítséget nyújtani a Soros-tervvel vagy a migrációs nyomással kapcsolatban vitatkozóknak.

Fotó: Balogh Ákos

– A fórum célja az volt, hogy találkozzunk emberekkel a „Védjük meg Magyarországot” konzultáció keretében, hiszen zajlik egy nemzeti konzultáció és ehhez érvanyagot adjunk az itt lévőknek, hogy miért kell megvédeni az országot, hogy a jövőt illetően a gyerekeink az unokáink vonatkozásában ne egy multikulturális, hanem a nemzeti értékeinket, a nyelvünket, és a keresztény hagyományainkat megőrző Magyarországon tudjunk élni az elkövetkezendőkben is. Mi dönthessük el, hogy kivel szeretnénk együtt élni a Kárpát-medencében – fogalmazott az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában