Igazi közösségi tér

2019.09.22. 14:46

Megújult Ganna legtöbbet használt épülete, a művelődési ház

Több mint 30 millió forintból megújult a gannai művelődési ház. Az elmúlt öt év legnagyobb helyi beruházását Kovács Zoltán országgyűlési képviselő adta át.

Polgár Tibor

Az átadóünnepségen Nagy Ottó, Ganna polgármestere kiemelte, a művelődési ház a falu legtöbbet használt épülete, szinte a közösség minden tagja rendszeresen megfordul benne, így az ingatlanra sokkal inkább a közösségi ház elnevezés illik. Az épület most korszerű hőszigetelést és új tetőt kapott, továbbá napelemes rendszerrel is bővült. Ezáltal a gannaiak igényesebb környezetben tarthatják közösségi és családi rendezvényeiket.

– Ez volt az elmúlt öt év legnagyobb beruházása, több mint 30 millió forintba került. A projektet községünk önkormányzata és a helyi német nemzetiségi önkormányzat konzorciumban, pályázati forrásból valósított meg. Ám még nincs vége a művelődés házzal kapcsolatos feladatoknak: szeretnénk bővíteni és továbbfejleszteni az épületet. A Magyar Falu Programban 15 millió forint nyertünk a vizesblokk és az illemhelyek teljes felújítására, valamint egy új konyha kialakítására. Az újabb építkezés még idén ősszel megkezdődik, a munkálatokat pedig egy éven belül befejezik – közölte Nagy Ottó.

A polgármester megjegyezte, ugyancsak a Magyar Falu Programban 3 millió forintot nyertek orvosi műszerek beszerzésére. Emellett pályázatot nyújtottak be zöldterület-karbantartásra alkalmas gépek megvásárlására 15 millió forint értékben. A többek között speciális kistraktorra és fűnyírógépre, illetve különféle tartozékaikra azért lenne nagy szüksége a falunak, mert csaknem 7 hektárnyi belterületi, saját tulajdonú zöldterület karbantartásáról kell gondoskodnia az önkormányzatnak. Nagy Ottó hozzáfűzte, napirenden van még például egy falugondnoki busz beszerzése, a temetőkerítés és belterületi földes utak rekonstrukciója, a település főterének és a művelődési ház udvarának megújítása, illetve egy falumúzeum kialakítása.

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata. A bal szélen Kovács Zoltán, jobbról a második Nagy Ottó

Kovács Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, a sváb hagyományok őrzése és továbbadása komoly feladatot jelent a gannaiak számára, akik példaértékűen végzik ezt a tevékenységet. Mint mondta, a tradíciók ápolásához szükség van egy igazi közösségi térre is, a helyi művelődési ház pedig egy ilyen épület. – Ganna egy remek közösségnek az otthona. A takaros, tiszta, rendezett településkép vonzóvá teszi a falut, nem véletlen, hogy más településekről is szívesen költöznek ide családok. A helyiek figyelnek egymásra, vigyáznak egymás és a község tulajdonára – mutatott rá az országgyűlési képviselő.

Az avatóünnepség végén Reichardt György plébános megáldotta a felújított művelődési házat, amit a nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen is átadtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában