átadták a felújított rendelőket

2019.02.05. 14:00

Megújult környezetben várják a betegeket Várpalotán

Átadták a Térségi Népjóléti Gondozási Központ (TNGK) és a várpalotai fogorvosi rendelők felújított épületét a Mártírok útja 1. szám alatt. Az épület renoválásán túl a felszereltség, valamint a bútorzat is megújult. Mostantól korszerűbb, otthonosabb körülmények között folyhat a munka mindkét intézményben.

Szabó Péter Dániel

Dergovics Zsuzsanna, Kontrát Károly és Campanari-Talabér Márta a fogorvosi rendelőben Fotó: Szabó Péter Dániel

A teljes beruházás összege több, mint 300 millió forint, melynek közel harmadát az önkormányzat önerőből biztosította.

– Az egészségügyi és a szociális ellátás egyaránt nagyon fontos feladat. Azt ígértük, hogy mindkét területen próbálunk előrelépni. Ennek egyik fontos lépcsőfoka a mai nap – fogalmazott az ünnepségen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője. Mint mondta, Várpalota a két megvalósult projekttel nagyot lépett előre.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere reményét fejezte ki, hogy a felújítás és korszerűsítés az ellátottak, az ellátásokat igénybe vevők és az intézményben dolgozók hasznára válik.

Dergovics Zsuzsanna, Kontrát Károly és Campanari-Talabér Márta a fogorvosi rendelőben Fotó: Szabó Péter Dániel

– A város nagyon sok pályázatot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), köztük ezt a kettőt, amelyet elsőként kezdtünk el, s most adtunk át Várpalotán. Nagyon sokan várták már a városban főképp a fogorvosi rendelők elkészültét, hiszen a korábbi rendelők méltatlanok voltak egy 21 ezres járási székhelyhez. Örülök, hogy mind a körülmények, mind a berendezések, az új, modern készülékek olyan színvonalat képviselnek, ami megfelel a 21. századi elvárásoknak. A Térségi Népjóléti Gondozási Központ esetében ugyanezt lehet elmondani azzal a kiegészítéssel, hogy itt egy új, 200 négyzetméteres szárny is elkészült, bővült az épület – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta.

A Térségi Népjóléti Gondozási Központ városi és kistérségi illetékességi körben szociális szolgáltatási feladatokat lát el. A Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése Várpalotán nevű projekt célja az volt, hogy a megvalósult fejlesztést a város több pontján, külön épületben, rossz műszaki és ellátási körülmények között működő intézményeket koncentrálja egy korszerűsített létesítménybe, az ellátási színvonal növelésével és az üzemeltetési költségek csökkentésével együtt. Így a házi segítségnyújtás, az étkeztetés, a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat egy helyen érhető el. Az egészségügyi alapellátások infrastrukturális fejlesztése Várpalotán című projekt a meglévő négy fogorvosi rendelő felújítását célozta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában