Pápa

2017.10.21. 13:37

Méltóképpen emlékszik a reformáció 500. évfordulójára a Reformációs Emlékbizottság

A 2014-ben létrejött Reformáció Emlékbizottság szervező munkája révén megvalósult programok láncolata október végén csúcsosodik ki országszerte.

Laskovics Márió

Birkás Antal, a Reformáció Emlékbizottság egyházi referense számot adott a bizottság több éves munkájáról, és felhívta a figyelmet a még hátralévő reformációs ünnepségekre

A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör legutóbbi alkalmán Birkás Antal, a Reformáció Emlékbizottság egyházi referense tartott előadást a bizottság munkájáról múlt hétfőn az Evangélikus Látogatóközpontban.

A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Körbe érkezett közönséget és a meghívott előadót Polgárdi Sándor esperes köszöntötte Fotó: Laskovics Márió

Magyarország Kormánya 2013. október 29-én döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról, mely aztán 2014 januárjában jött létre. Elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, ügyvezető elnöke Balog Zoltán miniszter, miniszteri biztosként a tizenkilenc fős, további állami és egyházi vezetők alkotta bizottság munkáját Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke segíti.

Birkás Antal elmondta, hogy a 2014-es előkészületi munka négy alapelv mentén folyt. Mindenféleképpen az egész Kárpát-medencében gondolkodnak, mert a 16. században az egész területet érintette a reformáció. Nemcsak Budapesten, de vidéken is tartsanak programokat. Fontos volt még az ökumenikus szellem, illetve a fiatalok megszólítása többek között filmes pályázattal, országos vetélkedővel, színházzal, koncerttel, köztéri installációval. 2015-16-ban már voltak konkrét projektek, és gyülekezetek ötleteit támogatták. Idén valósultak meg a komolyabb rendezvények, s a programláncolat október 31-én, a reformáció napján csúcsosodik ki az emlékév legnagyobb ünnepségével a Papp László Budapest Sportarénában.

Birkás Antal, a Reformáció Emlékbizottság egyházi referense számot adott a bizottság több éves munkájáról, és felhívta a figyelmet a még hátralévő reformációs ünnepségekre Fotó: Laskovics Márió

- A feladatunk az, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a reformáció 500. évfordulójáról. Októberben még útjára indult egy országjáró busz, ami a Magyar Nemzeti Múzeumban november 1-ig ingyenesen látogatható, Ige-idők című reformációi kiállítás összezsugorított változataként az elmúlt öt évszázad kincseit mutatja be. Az emlékezés egyben ünnep is: hálát adhatunk a minket megtartó közösségekért, de emlékeznünk is kell, s nemcsak protestánsoknak, vagy hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek is – tette hozzá a zárórendezvényét december 19-én a Zeneakadémián, a munkát összegző záró ülését pedig 2018 tavaszán tartó bizottság miniszteri biztosi hivatalának munkatársa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában