megemlékezés

2019.06.17. 16:00

Pápán avattak emlékjelet Huszár János tiszteletére

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet a 95 éve született Huszár János Apáczai-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas helytörténész tiszteletére megemlékezést tartott az általuk a Szent Anna Óvodában állított emlékjelnél múlt pénteken.

Laskovics Márió

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Huszár János-megemlékezésén résztvevők

Fotó: Laskovics Márió

A megjelenteket Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna tanár, az egylet önkéntese köszöntötte, majd Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő, önkormányzati képviselő mondott emlékbeszédet, melyből megtudtuk, Huszár János életének meghatározó helyszíne volt az épület, ahol egykor a Római Katolikus Polgári Fiúiskola és a II. sz. Általános Iskola működött.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Huszár János-megemlékezésén résztvevők
Fotó: Laskovics Márió

Előbbinek 1936 és 1940 között diákja volt Nagy László költővel együtt, utóbbi pedig mintegy harminchat évig volt a munkahelye. Az emlékjel alá Huszár Ágnes, Huszár János lánya, jogutódja, valamint Kerecsényi Zoltán és Tarróné Szücs Zita óvodavezető helyezte el az emlékezés koszorúját.

Az alkalmon szavalattal közreműködött Györke Dorina és Kovács Bálint, a Tarczy Lajos Általános Iskola diákjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában